2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Öt film képviseli Magyarországot

Magyarország öt filmmel képviselteti magát a 2. Haidarábádi Nemzetközi Filmfesztiválon, a közép-indiai Andra Prades államban csütörtöktől egy héten át - közölte az MTI-vel szerdán Lázár Imre, a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ igazgatója.
2008. január 2. szerda 16:19 - Hírextra

Gárdos Péter Porcelánbaba, Fliegauf Benedek Dealer, Pálfi György Hukkle, Kamondi Zoltán Kísértések és Szomjas György Vagabond című alkotásával szerepel a nemzetközi filmmustrán.
Rövid-, dokumentum- és játékfilm kategóriában 105 alkotás verseng a díjakért Indiából és a világ minden tájáról. Mint a fesztivál honlapjáról kiderült, fókuszban a dél-koreai film áll, nyolc alkotást vetítenek le a szemlén.

A magyarokhoz hasonlóan a franciák és a törökök mutatnak be öt-öt filmet, a lengyelek négy, az oroszok hat, a kubaiak és az irániak viszont nyolc-nyolc művel szerepelnek a fesztiválon.

Rajtuk kívül ott van Haidarábádban például a horvát, a kínai, az olasz, a belga, a kanadai, a japán, a szerb, az egyesült államokbeli és a nagy-britanniai filmtermés legjava is.

A filmversenyen túl lesz nyitott fórum és "a vendég kérdez, a filmes válaszol" szekció is.

A több mint 6 millió lakosú Andra Prades állam Észak- és Dél-India találkozási vonalán fekszik, a hindu és az iszlám kultúra keveredési pontja. Haidarábád India második legnagyobb filmgyártó központja is, évi 150 alkotással.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását