2024. március 29. - Auguszta

Sarkozy bulizik

A barátnőjével Egyiptomban üdülő Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteken találkozott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel. Az informális találkozó témáját nem hozták nyilvánosságra. Közben a francia ellenzék erőteljes támadást indított az államfő
2007. december 28. péntek 14:21 - Hírextra
Sarkozy és új barátnője, az olasz Carla Bruni kedden érkezett Luxorba, az elnök egyik milliárdos barátjának magánrepülőgépén. A pár csütörtök este szállt le Sarm el-Sejkbe, ahol az Egyesült Arab Emirátusok elnökének luxusvillájában laknak. A helyen fokozott biztonsági intézkedésekkel készültek a francia elnök és kedvesének érkezésére.

Hoszni Mubarak egyiptomi államfő pénteken reggelit adott Sarkozy tiszteletére. Az informális találkozón részt vett Bernard Koucher francia külügyminiszter is. Sarkozy vasárnap Kairóban kezdi meg hivatalos útját, amelyre Bruni már nem kíséri el.

A francia médiában nagy figyelemmel követik Sarkozy útját, főleg új barátnőjével való kapcsoltat miatt. A párt december 15-én fényképezték le először együtt a párizsi Disneylandben. Az egykori szupermodell Bruni korábbi kapcsolatai miatt is rendszeres szereplője volt a bulvársajtónak. Hódításai között olyan nevek szerepelnek mint Mick Jagger, Eric Clapton énekesek, vagy Donald Trump amerikai milliárdos.

A francia ellenzék azzal vádolt a médiában csak "le Président bling-bling" néven emlegetett Sarkozyt, hogy nem államfőhöz méltóan viselkedik, és különösen azt vetették szemére, hogy Vincent Bolloré iparmágnás magángépét használták a kiránduláshoz. A milliárdos márciusban egy hajót biztosított Sarkozynek a májusi elnökválasztás utáni pihenéséhez.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását