2024. április 19. - Emma

A briteknek elegük van kormányból

A britek csaknem fele inkább az ellenzéki, konzervatívok vezetőjét látná szívesebben a kormányfői poszton, mint a jelenlegi Munkáspárti miniszterelnököt - adta hírül hétfőn az AFP francia hírügynökség egy vasárnap közzé tett brit felmérésre hivatkozva.
2007. december 24. hétfő 11:47 - Hírextra
A megkérdezettek zöme szerint David Cameron jobban irányítaná az országot, mint Gordon Brown jelenlegi miniszterelnök. A kormányfő és kabinetjének népszerűségét több botrány, bankválság, pártfinanszírozási visszaélések valamint a több millió állampolgár adatainak elvesztése is megtépázta. Nagy-Britanniában az utóbbi hetekben több adathordozó tűnt el rejtélyes módon, volt amit rossz címre postáztak, volt, hogy az Egészségügyi Minisztérium számítógépes rendszere hibásodott meg.

A The Independent című lapnak készített fölmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka mondta azt, hogy ideje váltani, és a következő kormánynak konzervatívnak kell lennie. A válaszadók alig 36 százaléka támogatta a Munkáspárti kormányt. Brown mindössze annak örülhet, hogy a korábbi 13 százalék helyett már csupán 11 százalékkal előzi meg pártját a népszerűségben a konzervatív oldal.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását