2024. április 18. - Andrea, Ilma

A romák Athénba mennek

Rómából Athénba tették át székhelyüket a romániai koldusok. A román hírügynökségek szerint az utóbbi hetekben elárasztották Athén utcáit a román kéregetők, ami annak tulajdonítható, hogy a szinte diplomáciai konfliktusig fajult novemberi rablógyilkosságot
2007. december 23. vasárnap 17:42 - Hírextra
November elején Rómában rablógyilkosság áldozata lett egy olasz nő, a román elkövetőt azóta letartóztatták. Az eset felháborította az olasz közvéleményt. A hatóságok azóta sok - a közrendre veszélyt jelentő - idegen állampolgárt utasítottak ki az országból, több, románok lakta szegénytelepet pedig felszámoltak.

Románia athéni nagykövetsége szerint a görög városban ugrásszerűen megnőtt a román koldusok száma, akik már felosztották a terepet a helybéli, illetve a Pakisztánból, Indiából és a különböző afrikai országokból érkezett kéregetőkkel. Nicolae Anton konzul tájékoztatása szerint többségük két - Nagyszeben környékéről érkezett - klánhoz tartozik. Papírlapokra kifogástalan görögséggel írt családi drámákkal próbálnak könyörületet kelteni a járókelőkben, vagy pedig bűvészmutatványokkal próbálnak pénzt kicsikarni tőlük. A nagykövetség napi 100-150 euróra becsüli a koldusok napi bevételét, ami a karácsony előtti időszakban akár jóval nagyobb is lehet.

"A rendőrséget egyelőre nem nagyon zavarja tevékenységük" - állítja a konzul, hozzátéve, hogy a görögök toleránsan viselik a kéregetők jelenlétét.

A hivatalos adatok szerint Görögországban az albánok, bolgárok és ukránok után a Romániából érkezettek a legnépesebb idegen közösség. Megközelítőleg 16 ezer dolgozik törvényes keretek között, azonban a követség több tízezerre becsüli az építkezéseken és az olajbogyó, illetve a narancsültetvényeken dolgozó feketemunkások számát.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását