Csak nálunk: Exkluzív interjú Szabadi Bélával mindenről! II.

Sokat említi a Fidesz szerepét az Ön ügyében.

Aki tájékozódik, az ezen nem csodálkozhat, bár inkább a Fidesz vezetőinek és kormánytagjainak felelősségéről és szerepéről kell beszélnünk. Azért kerülhettek kormányra és hatalomra, mert az FKGP visszaléptetett 82 országgyűlési képviselőjelöltet, amivel döntően megváltoztatta az erőviszonyokat. Nem közömbös az sem, hogy a kisgazdafrakció belépése nélkül sem tudtak volna kormányt alakítani. Bár a Fidesz vezetői hosszú, több cikluson átívelő koalícióról szónokoltak, már tudjuk, akkor is kizárólagosságra vágytak. Azok viszont, akik ennek előkészítésén munkálkodtak, nem ellenőrizték ennek a realitását. Hiányoztak az elméleti ismeretek, de legfőképpen a tapasztalat. A Bibó kollégium önképzőköri foglalkozásai, belterjes vitái nem adtak elégséges alapot a politikai munkához és főleg a kormányzáshoz. A koalíciós szerződés és a kormányprogram előkészítése során, később a kormányzati munkában meglepő volt a számomra az amatőrizmus és iskolás jelleg. A rendkívül erős hatalom- és zsákmányszerzési vágy viszont segített lebontani az esetleg még meglevő gátlásokat: nem számít az ár és az okozott kár, mindenhez bátran hozzányúlnak, ha pillanatnyi érdekeiket segítheti. Olyan módszerek bevetésére került sor, amelyek évtizedek óta „kimentek a divatból”. A gátlástalanság dilettantizmussal párosult: kiütötték magukat a biztosnak látszó hatalomból. Hivatalos nyilatkozataikban 2000 decemberéig elismeréssel nyilatkoztak az FVM-ben folyó munkáról és rólam. Közben a Miniszterelnöki Hivatal referatúrájából szabályos aknamunkát folytattak. Minden héten ott ült a vezetői értekezleten a referens és ellenőrizte, mi folyik a kisgazda minisztériumban. Más akadályok is voltak. Pénzügyi kihatással járó rendeletet az FVM nem hozhatott a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium egyetértése nélkül. Onnan pedig még a kormány által elfogadott kérdésekben is szüntelenül elutasítás érkezett.

Ezért a miniszternek vagy nekem a miniszterekkel kellett egyeztetnem, akik viszont kegyesen egyetértettek. A procedúra azonban még a büntetőfeljelentéstől sem védett meg. Az így készült kukorica exporttámogatási rendeletet – amit az orosz fél feltételül szabott a magyar agrártermékekre kivetett büntetővámok eltörléséért – Torgyán írta alá, két interpellációra is válaszolt, amit a kormánytöbbség elfogadott. Ezért később viszont engem feljelentettek. A kormány az agrárstratégiát tárgyalta Szentendrén, az ülés szünetében az újságokban azt olvashattuk, hogy a MEH szakértője hogyan támadja az anyagot. Rólam Orbán Viktor elismerően, sőt hízelgően nyilatkozott, a kormányülésen általában elfogadta azt az álláspontot, amit én képviseltem. Torgyánnak azt mondta, hogy a kormány egyik legfelkészültebb tagjának tart. Elfogadott vitapartnerének, ami nem volt kis dolog, hiszen az üléseken a miniszterek általában hallgattak. Ha pedig megszólaltak, gyakran lehurrogást kaptak. A koalíciós konfliktusok megoldásában Stumpf István kancelláriaminiszter nem egyszer a segítségemet kérte. Eközben azt hallhattam, hogy az egyik szállodában a „MEH vezetői” velem szórakoztatják az újságírókat. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a Béla király úton azt a cikket mutogatja látogatóinak és közben nagyokat derül, amiben rajtam szórakoznak a Fradi-gála kapcsán. 2000 novemberében, egy informális kormányülésen már ízlelgették, hogyan fogynak a kisgazda szavazók, akik szerintük mind a Fideszhez mennek. Dávid Ibolya hozzátette, hogy hála Istennek az MDF-hez is. Ez is téves volt, a veszélyekre hiába hívtam fel a kormányfő figyelmét. A kisgazda szavazó ugyanis olyan, mint a fradidrukker, akinek ha nem tetszik a csapat játéka, nem megy ki a meccsre, de nem kezd a Dózsának szurkolni. Nyáron lent voltam Baján, a halászlé fesztiválon. Összefutottam Stumpf Istvánnal, pontosabban ő fedezett fel a tömegben és másfél órán át beszélgettünk. Elhatárolta magát az ellenem indult akciótól. Azt állította, hogy fogalma sincs, ki és miért indította el az eljárást. Sőt, azt mondta, lehet, hogy vele is ez történik, mert nincs jó viszonyban a régi-új miniszterelnök-jelölttel. Sokak szerint bűnbak vagyok. Szerintem viszont inkább konc, akit odadobtak és ma már nem tudnak mit kezdeni ezzel a történettel. Szeretnék elfelejteni.
@@
Az antik Rómában ilyenkor megkérdezték, hogy kinek állt érdekében?

Az előbb már lényegében válaszoltam erre a kérdésre, bár ma már senki nem akarja vállalni korábbi szerepét. Stumpf 2001 nyarán a Magyar Nemzetben még azzal kérkedett, hogy az ő gondos munkája és referatúrája nélkül nem jöttek volna felszínre az agrárügyek. Hogy miért tették? Az elsődleges érdek a zsákmányszerzés lehetett: el akarták venni az óriási költségvetésű FVM-et és betelepíteni oda az embereiket. Evés közben jön meg az étvágy, ezért – ahogy erről már szó esett – el akarták venni a kisgazda szavazókat is. Nem a Kisgazdapárt élén akartak változást, mert akkor megmaradt volna a párt. A cél az FKGP elkoptatása volt. A jelszóra emlékszünk: egy a tábor, egy a zászló. A végzetes hiba abból adódik, hogy bár Rákosi is valami hasonlót tett a koalíciós partnerével, de az egy másik oldalhoz tartozó párt volt. A Fidesz a jobboldalt osztotta meg. Az utolsó két választáson a vidék némasága és dermedtsége miatt veszítettek. Ez a két vereség Orbán Viktort megviselte, már nem olyan, mint régen. Valamikor az én számomra is szimpatikus, energikus vezető volt. Ma mintha kiégett és leépült ember lenne. Pózol, paneleket használ és papírról felolvas.

Az ellenzék folyamatosan Torgyán Józsefet, az FVM-et, a kisgazdákat és Önt támadva kritizálta a Fidesz-MDF-kisgazda kormányt. Biztos abban, hogy a koalíción belülről támadták önöket, és nem csak futottak az események után, az Ön feljelentésével?

Sok jele van arra, hogy fellazító munka, adatgyűjtés és lejárató kampány folyt szövetségeseink részéről az első pillanattól kezdve. Úgy gondolták, hogy én vagyok Torgyán József bástyája. Amikor a Fideszesek eldöntötték Telkiben, hogy megindulnak a Kisgazdapárt ellen, valaki megkérdezte: Szabadi miért van útban? Azt mondták, mert Szabadi Torgyán bástyája, ha engem kiütnek, akkor eldől a Torgyán. Bár mindkét oldal folyamatosan támadta a minisztériumot, az egyik nyilvánosan, a másik pedig szemtől-szembe kedveskedve, miközben ellenséges lépései voltak. Az viszont kétségtelen, hogy Orbán Viktor kormányfő nélkül mindazt, ami történt, nem lehetett volna megtenni, akárhogyan is kritizált az ellenzék. A Ferencváros Jubileumi Gálájáról a Népszabadság nem éppen gusztusos cikket írt. Szerinte az lett volna a jó műsor, ha „Bástya elvtárs” úszószemüvegben produkálta volna magát a színpadon. Egy évvel korábban a Világgazdaságban jelent meg, hogy esténként valaki kizavarja az úszókat a medencéből a Népligetben, amiért állítólag beverték a gépkocsija reflektorát. A lapnak helyreigazítást kellett tennie, mert a minisztérium megtalálta az igazi „Bástya elvtársat” aki nem volt más, mint Mellau István, Torgyán személyi titkára. Az az autó, aminek bezúzták a fényszóróját a Fradi Szálló előtti parkolóban, az egy ütött-kopott Volkswagen Vento volt, Mellau István szolgálati autója. Ennek ellenére továbbra is engem támadtak. Az én felfogásom szerint a támadások a szövetségeseink és az ellenzék akciója volt, de nem közös a felelősségük. Bármit mondhattak volna az akkori ellenzéki oldalon, a kormány, a miniszterelnök nélkül semmire nem jutnak.

Mi történt önnel a Gyorskocsi utcában?

Most jelent meg erről a könyvem, a Bilincs és póráz – A Gyorskocsi utca. Elég vaskos és izgalmas olvasmány. Volt, aki egy végtében elolvasta, és azt mondta, megfelelőek az arányai, nem viszem túlzásba az önsajnálatot. Olyanok a körülmények, sem az egészség, sem az élet nemigen számít, és nem is nagyon kell vele elszámolni. A magyar közvéleményre is tartozik, hogy mi folyik a falakon túl. Mintha megállt volna az élet negyven-ötven évvel ezelőtt. A Gyorskocsi utca korábban mindig politikai börtön volt. A KGB a szovjet börtönök mintájára beugrókat alakított ki, abba kell beállni hogy ne láthassák egymást a rabok, amikor elhaladnak egymás mellett. A legnagyobb meglepetés számomra a rabok szolidaritása volt, ahogy bátorították és segítették egymást. Volt olyan százkilencven centis és százharminc kilós ember, aki elájult, amikor megtudta, hogy mégse kerül ki az előzetesből. Szegények voltak a szülei, nem tudtak neki csomagot küldeni, cigarettája se volt. Tartották benne a lelket, mindennel ellátták. Amikor elvették a cellámat – amit a mentelmi jog kikérésnek a napján meszeltek ki, várva rám – a helyemre két csinos, egyébként drogkereskedő hölgy került. Nemsokára azt olvastam a fürdőszoba csempéin, hogy a két hölgy már érti, miért menekült el Béla bá – így hívtak –, az a cella tele volt csótányokkal. Erre válaszolta valaki, hogy az nem lehet, mert Béla bá nem fél semmitől és főleg nem menekül el. Egyébként mindenütt annyi volt a csótány, hogy jó volt, ha egy éjjel nem mászott egy a fülünkbe. Ennél természetesen sokkal rosszabb volt a sanyargatás, az ország legjobban őrzött épületében a rabok bilincses vezetgetése, a szüntelen motozások és a nyomásgyakorlás. Ez az állami terror központja.

A mai napig?

A mai napig.