2024. május 8. - Mihály

Nyilatkozott a halottnak hitt kenus neje

Két brit bulvárlapnak adott interjút a halottnak hitt, öt évvel ezelőtt eltűnt brit kenus felesége. Anne Darwin azt mondta: az egyre növekvő hitelek miatt döntöttek úgy a férjével, hogy csalnak. John Darwin 2002 márciusában indult el kenuzni a tengerre, m
2007. december 8. szombat 15:07 - Hírextra
Anne Darwin azt állítja, hogy meg volt győződve arról: férjét baleset érte. A férfi 11 hónappal később, koszosan, lesoványodva, szakállasan került elő. John Darwin azt nem mesélte el a feleségének, hogy hol élt, mit csinált eltűnése óta. Az asszony befogadta előkerült férjét, és öt éven át, titokban együtt éltek. A férj végül nem akart tovább hazugságban élni, ezért besétált egy londoni rendőrségre, amnéziát színlelve. A hatóság azonban őrizetbe vette. A rendőrök csalás miatt nyomoznak a pár ellen.
Anna Darwin a bulvárlapoknak azt mondta: a férjét 2003-ban halottá nyilvánították. A kapott életbiztosítás pedig fedezte a hiteleket. A család gondjait az okozta, hogy túl sok ingatlanuk volt, nem tudtak megfelelően odafigyelni a bérlőkre. Emellett John Darwin szeretett költekezni: állandóan újabb és újabb hitelkártyákat igényelt. Amikor a férj hazatért, a felesége bújtatta. Tervükbe még két gyermeküket sem avatták be. Anne Darwin öt éven keresztül élt "özvegyként", megtévesztve minden rokont, ismerőst, barátot.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását