2024. március 29. - Auguszta

Magyarajkú számítógép

Immár ötödik alkalommal találkoznak a magyar nyelv számítógépes feldolgozásával foglalkozó szakemberek Szegeden. A kétnapos konferencián elsősorban a beszédtechnológiával, valamint az írott magyar nyelvű szövegek elemzésével kapcsolatos kutatásokról esik
2007. december 6. csütörtök 14:17 - Hírextra
A konferencia - melyen 38 előadás és bemutató hangzik el - fő célja, hogy bemutassa a nyelvtechnológia területén végzett kutatásokat és a legfrissebb eredményeket - mondta az MTI-nek a tanácskozás megnyitója előtt Csirik János, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának dékánja.

A legtöbb előadás a beszédfeldolgozás, -megértés, -szintézis problémaköréről szól. A magyar nyelvnek sok olyan specialitása - például a magánhangzók kiejtése vagy a hangsúlyozás - van, amelyek szükségessé teszi, hogy a nemzetközileg használt eszközök mellett egyedi kiegészítőket is alkalmazzanak az informatikai szakemberek - közölte az egyetemi tanár.

Az ember-gép közötti magyar nyelvű kommunikáció minél hatékonyabbá tételére irányuló kutatások jól haladnak, már érthető beszédet lehet előállítani számítógéppel. A konferencián elhangzik előadás például ügyfélszolgálati üzenetek egy adott bemondó hangjára történő előállításáról is.

A kutatási eredményeket igen sok területen alkalmazzák, ezek közül az informatikus professzor az interneten ingyenesen elérhető angol-magyar, magyar-angol fordítóprogramot emelte ki, amelynek technológiai hátteréről több előadáson is szó esik majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását