2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fényesre kopott az orra

József Attila halálának 70. évfordulóján, hétfőn fölavatták a költő restaurált mellszobrát a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az intézmény egykori hallgatójának nevét viselő tanulmányi és információs központban.
2007. december 3. hétfő 17:14 - Hírextra
A Szegeden tanuló fiatal költőt ábrázoló, gipszből készült, patinázott szobrot 1960-ban készítette Tápai Antal, az alkotás 2001-ig az egyetem jogtudományi karának épületében állt - mondta el Török Márk, az SZTE Hallgatói Önkormányzatának elnöke az avatáson.

A mellszobor, melyet egykor Tápai Antal lánya adományozott az egyetemnek, az épület felújításakor a pincébe került. A hallgatói önkormányzat vezetői 2003-ban találtak rá a kicsit kopott, de viszonylag jó állapotú alkotásra, melynek az orra fényes volt, mivel vizsga előtt minden hallgató babonából megfogta azt - közölte az elnök.

Hozzátette: a szobrot Pogány Gábor művész bronzozta és patinázta újra.

A József Attilát személyesen is ismerő, 1986-ban elhunyt szegedi művész, Tápai Antal a mellszobrot két gipsz és egy vörösréz példányban készítette el 1960-ban. A 20 éves életszerető, életigenlő, a szabadságért harcolni tudó és akaró József Attilát mintázta meg, példaként állítva az akkori ifjúság elé - vallott művéről Tápai Antal Életutam című könyvében.

A vörösréz alkotás az egykori tanítóképző intézet megrendelésére készült és a nyolcvanas évekig elejéig az oktatási intézményben állt, a másik gipsz változat pedig az egykori megyei tanács egyik tárgyalóját díszítette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását