2024. március 29. - Auguszta

Pécs jótékonykodik

Kiemelt figyelmet szentelnek a rászorulók karácsonyi támogatásának és a hajléktalanok téli ellátásának Pécsett, ahol az önkormányzat idén a karácsonyi üdvözlőlapokra szánt pénzt is jótékony célokra fordítja - mondta a baranyai megyeszékhely szocialista po
2007. november 30. péntek 13:52 - Hírextra
Ételosztás lesz, de a hagyományoktól eltérően elmarad az év végi ünnepek előtti nyilvános csomagosztás. Az önkormányzat és a különböző gazdasági szervezetek által felajánlott adományokat a civil szervezetek tagjai személyesen adják át a több mint hatszáz érintettnek - mondta el Tasnádi Péter.

Magyarázata szerint erre azért van szükség, mert tavaly olyanok is sorban álltak a csomagokért, akik nem voltak rászorulók, ráadásul személyenként több ajándékot is hazavittek. Emiatt kisebb dulakodás tört ki, amely szükségessé tette az eddigi rendszer felülvizsgálatát.

A szocialista polgármester kitért arra, hogy a város vezetői maguk keresik fel, és élelmiszerrel, ruhaneműkkel ajándékozzák meg azokat a nagycsaládosokat, akik legalább tíz gyermeket nevelnek. Tasnádi Péter elmondta, olyan családról is tud, ahol a szülők tizenhárom "csemetéről" gondoskodnak.

A politikus beszámolt arról, hogy az önkormányzat és dolgozói költségtakarékossági okokból idén elektronikus formában kívánnak boldog karácsonyt és új évet partnereiknek.

A városházi képeslapok megvásárlása és elküldése tavaly mintegy félmillió forintjába került az adófizetőknek. Ezt most inkább jótékony célokra fordítjuk. Még nem döntöttünk, pontosan mire költjük, talán a város valamelyik rászoruló intézményének adjuk - mondta el.

A pécsi hajléktalanok gondozását végző Támasz Alapítvány vezetője, Hajdu Krisztián arról szólt, hogy megfelelően felkészültek a Dunántúl legnagyobb városában mintegy nyolcszázra becsült fedél nélküli téli ellátására.

A nappali melegedő éjjel is nyitva van, szociális munkásaink pedig rendszeresen látogatják az utcán alvókat. Meleg italt, takarókat visznek nekik, hogy megakadályozzák a kihűlésüket.
Hajdu Krisztián közölte: januárban megnyílik a Támasz-Pont nevű, a hajléktalanok társadalomba való visszailleszkedését segítő, emelt szintű nappali ellátást biztosító intézmény Pécsett.

A 670 négyzetméteres, 150 ember befogadására alkalmas épületben komplex szolgáltatásokkal várják a rászorulókat. Az orvosi rendelőn, fürdőn, mosodán, csomagmegőrzőn és ruharaktáron túl olyan csoportszobákat alakítottak ki, ahol a társadalmi reintegrációt a korábbiaknál jóval hatásosabban támogató szakmai munkára lesz lehetőség - fejtette ki.

Hozzáfűzte: a mintegy negyedmilliárd forintos beruházást a Baranya Megyei Önkormányzat finanszírozta főként európai uniós támogatásból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását