2024. március 29. - Auguszta

Végetért a sztrájk

Tizenkilenc nap és félezernél is több elmaradt előadás után vége a sztrájknak a New York-i Broadway színházaiban. A színházi dolgozók és a munkaadók képviselői helyi idő szerint szerdán este fél 11-kor jelentették be, hogy megállapodásra jutottak.
2007. november 29. csütörtök 11:28 - Hírextra

A produkciókat kiszolgáló alkalmazottakat tömörítő Local One szakszervezet és a Amerikai Színházak és Producerek Ligájának vezetői vasárnap óta három maratoni hosszúságú tárgyalási fordulón huzakodtak. "Végül mindkét fél számára előnyös kompromisszumot kötöttünk" - mondta Charlotte St. Martin, a Liga igazgatója.

Így aztán csütörtökön újra felgördülnek a függönyök a világ legnagyobb színházi negyedében. 26 teátrumban folytatódik az évad olyan sikerdarabokkal, mint például Az oroszlánkirály, Az operaház fantomja és a Mamma Mia! című musicalek.

A mintegy 3 ezer díszletmunkást, kellékest, hang- és fénytechnikust és gépmestert képviselő Local One és a munkaadók között a nyár végén kezdődött egyezkedés november 10-én torkollott sztrájkba. Becslések szerint New York naponta 17 millió dollárt, azaz percenként kétmillió forintnak megfelelő összeget veszített a munkabeszüntetés miatt.

A munkaügyi vita két központi kérdés körül forgott. Az egyik a béremelés mértéke volt, a másik pedig az, hogy hány fős segédszemélyzet szükséges az előadások lebonyolításához. A vonatkozó előírás szerint legalább négy fős csapat kell. A producerek lazítanának a szabályon, csak akkora segéderőt mozgósítanának, amekkora feltétlenül szükséges, ezt viszont a Local One végig ellenezte.

Egyelőre nem ismert, hogy végül mire jutottak a felek, mert a tárgyalások vezetői nem árultak el részleteket a szerdai egyezségről és a riporterek kérdéseire sem válaszoltak. Így az sem világos, hogy mi lesz a béremeléssel. A szakszervezet korábban közölt adatai szerint viszont annyit lehet tudni, hogy a színházi dolgozók fizetése évi 67 ezer 500 és 88 ezer 500 dollár (11,6 millió - 15,3 millió forint) között mozog.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását