2024. május 28. - Emil, Csanád

Csak a döntőbe jutással lenne elégedett

Ma délután kezdődik és vasárnapig tart Szombathelyen az idei év legjelentősebb hazai röplabdás eseménye, a férfi olimpiai előselejtező. A tornán a magyar válogatott mellett pályára lép a világbajnoki ezüstérmes lengyel, az Európa-bajnoki negyedik helyezet
2007. november 28. szerda 14:14 - Hírextra
Demeter György szövetségi kapitány augusztusban állt munkába az egyik legnépszerűbb török klub, a Fenerbahce vezetőedzőjeként. Az egyesület vezetői bőkezűnek bizonyultak a csapat megerősítésekor, hiszen leigazolták a szerb olimpiai bajnokot, Vladimir Grbicset, valamint a horvát Tomislav Coskovicsot és a venezuelai Ernando Gomezt. „A kontinentális tornák, a válogatottbeli elfoglaltságok miatt sok játékost nélkülöznöm kellett a felkészülés során – mondta Demeter. – Négy edzőmeccset játszottunk, de egyiken sem tudtunk a legerősebb összeállításban pályára lépni. Az első bajnokin álltunk össze, szerencsénk volt, mert az első és a második fordulóban könnyebb meccseket játszottunk. A rangadókra már jó állapotba kerültünk, az eddigi nyolc meccsünkből hetet megnyertünk, és vezetjük a tabellát.”

Az olimpiai előselejtező programja (Szombathely)
November 28., szerda:
17.30: Dánia–Belgium (B-csoport)
20.00: Észtország–Finnország (A-csoport)

November 29., csütörtök:
17.30: Lengyelország–Dánia (B-csoport)
20.00: Magyarország–Észtország (A-csoport; TV: Sport1)

November 30., péntek:
17.30: Lengyelország–Belgium (B-csoport)
20.00: Magyarország–Finnország (A-csoport; TV: Sport1)

December 1., szombat:
15.30: elődöntő (TV: Sport1)
18.00: elődöntő

December 2., vasárnap:
15.00: Döntő (TV: Sport1)

A csoportból az első helyezett jut tovább a januári, törökországi selejtezőre.
A Challenge-kupában nem volt szerencséje a Fenerbahcénak. A magyar tréner csapata a szintén török Halkbankasi Ankara együttesével találkozott az első fordulóban, ráadásul hazai pályán kezdte a párharcot, és a csapat liberójának édesapja a találkozó előtti éjszakán hunyt el, az ügyintézés miatt a játékos majdnem lekéste a meccset, a kezdés előtt öt perccel esett be a csarnokba.
„A szerepléssel elégedett vagyok, de sajnos vannak bosszantó szervezési problémák a csapat körül – folytatta a tréner. – Játékosként a Ziraat Bankasi együttesében szerepeltem, amelynek Ankara az otthona, edzőként pedig az Erdemirspornál dolgoztam, amely Eregliben működik, tehát most élek először Isztambulban. Igazi világváros, félelmetes tömeggel, kiismerhetetlen közlekedéssel, hatalmas távolságokkal. Célunk a bajnoki cím megszerzése, amelyre rajtunk kívül még három azonos erősség csapat pályázik.”

A magyar válogatott múlt heti edzőtáborozásáról Demeter György elmondta: a gyakorlás célja az volt, hogy újra kialakuljon a csapategység, hiszen a keret majdnem másfél éve volt együtt utoljára. „Az összeszoktató jellegű munka után most azon dolgozunk, hogy a problémás játékelemeket, tehát a nyitást és a támadás-befejezést tökéletesítsük – magyarázta a szövetségi kapitány. – Be kell lőni a termet, hogy a nyitásaink hatékonyak legyenek, a meccseken pedig tiszta fej, frissesség, maximális koncentráció szükséges, hogy a támadás-befejezések dinamikusak legyenek. Készülünk az ellenfelekből, de a saját játékunk a legfontosabb.”

Az edzőként hatszoros magyar és kétszeres török bajnok szakember hozzátette: nagyon hasznos volt a szlovákok elleni két edzőmeccs, mert a válogatott tagjai újra együtt játszhattak, felvehették a játék ritmusát. „Aki látott minket a dunaújvárosi találkozókon, és a szombathelyi meccseinket is megnézi, felfogásban és játékban is teljesen eltérő csapatot lát majd – ígérte Demeter. – Az észteket négy éve láttam legutóbb játszani. Azt tudom, hogy tavaly az Euroligában szerepeltek, játékosaik közül sokan külföldön szerepelnek, a legjobb hazai csapataik pedig a Közép-európai Ligához hasonló Balti Ligában versenyeznek. Észtország csapata sötét ló, nehéz meccsre számítok, de mindenképp nyernünk kell!”

A magyarok másik csoportellenfelével, Finnországgal kapcsolatban a magyar edző azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy az elmúlt évek nemzetközi szereplése során hozzászoktak az utazás–edzés–mérkőzés ritmushoz, amely akár döntő fontosságú is lehet. „A Világligában a brazilok ellen edződő finnek stabil alapjátékot játszanak, remekül védekeznek, játékosai Európa élcsapataiban röplabdáznak – mondta a kapitány. – Ragyogó ellenfél lesz a skandináv csapat, amelyet le tudunk győzni, ha tökéletesen játszunk! A tornától azt várom, hogy döntőbe jussunk, és ott a világbajnoki ezüstérmes lengyel válogatottal játsszunk.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását