2024. április 19. - Emma

Hódító útjára indult az Érintés

Különleges hangulatú sajtótájékoztatót szervezett a Sony BMG lemezkiadó cég az Articsóka étteremben. Egy különleges csapathoz persze ez dukál. Az Adagio Érintés című, harmadik lemezét mutatták be a sajtó képviselőinek.
2007. november 25. vasárnap 19:03 - Malina Adrienn
Két éve az első sajtótájékoztatón még nagyon izgultunk, hogy miként fogadja a közönség az új formációt – kezdte a sajtótájékoztatót Geszti Margit, a Sony BMG ügyvezető igazgatója. Rettenetesen idegesek voltunk, mert nagyon szerettük volna, hogy a fiúknak sikerük legyen. Most már mondhatom, hogy igazi sikerprodukcióról van szó. Az első két lemez platinalemez, és ha néhány héttel később tartjuk ezt a sajtótájékoztatót, akkor a harmadik lemezt is aranylemezként mutathatnám be. Ezen a lemezen is feldolgozások vannak, ám az Örömóda átiratot talán már nevezhetjük az első saját dalnak. Mindig, amikor a dalokat válogatjuk a bőség zavarával küzdünk: annyi dal van, hogy akár még egy albumot is meg lehetne velük tölteni. Remélem most is egy jó szelekció történt, és egy közönségsikerre számot tartó lemezt fogunk a kezünkben.

Arra a kérdésre, hogy mitől kiforrottabb ez a lemez, és miben más, mint az eddigiek, Homonnay Zsolt válaszolt.

Ennek legalább két oka van. Mint minden művész életében itt is érzékelhető a fejlődés, és kell is fejlődnünk. Volt két, nagyon jól sikerült nagykoncertünk a Művészetek Palotájában és a Margitszigeten, amihez már egy újfajta zenei közeg társult. Az Ács Péter vezette Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekarral való együttműködés az egész együttes zenei világára hatással volt. Egy olyan szimfonikus hangszerelés került a lemezre, amelyre mindhárman nagyon büszkék vagyunk. A kiforrottság másik oka a kiváló hangszerelő csapat volt. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot.

Igen, Czomba Imre, Pejtsik Péter, Torma Ferenc és Riederauer Richard - vette át a szót Nagy Sándor. - Nekik, valamint Zádori László karnagy úrnak köszönhetjük ezeket a zenéket. Nagyon jó hangulatú lemezfelvétel volt ezúton is köszönjük a segítséget mindenkinek.



Nem titok, hogy a dalok nagy részének magyar szövegét Zsolt írja. Hogyan választjátok ki, hogy mely dalok kerülnek a lemezre, és mihez legyen magyar fordítás?

Homonnay Zsolt: Egyrészt a koncertekről jönnek visszajelzések, hogy mit hiányoltak, milyen fajta dal kellene még. Természetesen mind a hármunknak van olyan dal, ami közel áll a szívünkhöz és szeretnénk feldolgozni. Kikérjük a hozzánk közel álló emberek véleményét, a kiadóét, és a koncertszervezőét is. Fontos, hogy legyen vidámabb, sodró erejű, de drámai hangvételű szám. A sokszínűségre törekedtünk. Összegyűjtünk sok dalt, hallgatjuk, beszélgetünk róla. Erre jó alkalom, mikor fellépésre utazunk együtt, ülünk az autóban hosszú órákon keresztül, cd-ket hallgatunk, néha vitatkozunk, de így jutunk el, ahhoz a 12-13 dalhoz, ami közös megegyezéssel végül a lemezre felkerül.

Melyik a kedvenc dal a lemezen?

Balczó Péter: Nekem a Meat Loaf feldolgozás, a Bármit megtennék. Ez kifejezetten az én kérésemre került fel a korongra.

Homonnay Zsolt: Az én kedvencem az Air, mert az első olyan dalunk, amit nem lehet kötni vokálisan más előadóhoz. Ezt kicsit saját gyermekként kezeljük. Amikor Riederauer Ricsi megcsinálta az első hangszerelést, fogtam az első megírt szövegváltozatot, és a kukába dobtam. Írtam egy újabbat, odaadtam neki, akkor ő elkészített egy újabb hangszerelést és aztán harmadjára alakult ki az, amit szerettünk volna.

Nagy Sándor: Nekem a Kérlek, ne menj el sanzon feldolgozása a kedvencem. Nagyon erős dalnak tartom, hihetetlen erő és fájdalom sugárzik belőle.

A Concert & Média igazgatója, Hidassy Eleonóra az elmúlt és a közelgő koncertekről is beszélt.

Másfél évvel ezelőtt kaptam egy telefonhívást, hogy van egy új csapat, akik szeretnék, ha koncertet csinálnánk. Megismerkedtem velük, de fogalmam sem volt arról, hogy milyen reményeket fűzhetünk majd a koncerthez. Úgy döntöttünk, hogy a Művészetek Palotájában kezdjük. Május 9-e volt a dátum, és egy hónappal a koncert előtt már egy darab szabad jegy sem volt. Nagy siker volt, és már akkor, ott megfogalmazódott a margitszigeti nagykoncert megszervezésének gondolata. Augusztus 30-át néztük ki időpontnak, én voltam az időjárás felelős, de e szerepkörben – sajnos - nem bizonyultam túl sikeresnek. A koncertet elmosta az eső, de az esőnapon hihetetlen sikert aratott az Adagio. Mikor a fiúk lejöttek a színpadról, azt mondtam nekik, hogy na jó, akkor most jöhet az Aréna. Mivel a május 9-i dátum egyszer már jól bevált, ezért 2008. május 9-én a Budapest Sportarénában állnak színpadra az együttes tagjai. Nagyon szeretném, ha erről az új lemezről ott, már sok dalt hallhatna a közönség. Úgy tervezzük, hogy ők hárman fognak csillogni a színpadon, és a szimfonikus zenekart letesszük a küzdőtérre. Reméljük a teltház most is garantált.

A három fiú az Adagio mellett komoly színházi munkákat lát el. Péter a debreceni Csokonai Színház operatársulatának tagja. Tavaly Mozart: Szöktetés a szerájból című művét mutatták be, idén már két újabb bemutatóban is szerepel. Emellett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem zeneművészeti karának negyedéves hallgatója. Elmondása szerint rendes diák, jegyzetel, vizsgázik, ahogy azt kell.

Zsoltnak főleg az Operettszínházban vannak elfoglaltságai. Új bemutatóra készül. Egy igazi ősbemutatót tartanak tavasszal: Szabó Magda Abigél című regényének musical változata kerül színpadra Somogyi Szilárd rendezésében. De addig sem unatkozik, mert estéről estére bizonyíthat a Rómeó és Júlia, a Rudolf, a Szépség és a Szörnyeteg, a Párizsi élet, és a Csókos asszony előadásaiban, valamint a Madách Színházban, Az Operaház fantomja Raoul-jaként.

Sándornak szintén szép számmal vannak szerepei a Madách Színházban. Producerek, Volt egyszer egy csapat, Az Operaház fantomja. Mind-mind sikerdarab, melyekben Nagy Sándor főszerepeket játszik. A Vidám Színpadon pedig a Démonológia előadásban, a volt főiskolai osztálytársakkal játszik újra. Jelenleg is zajlanak a Szenvedély című darab próbái, mely december 5-én kerül bemutatásra a Művészetek Palotájában. A Stephen Sondheim műveiből összeállított koncert, Valló Péter rendezésében, másfél órás zenei élménnyel ajándékozza meg a közönséget. Sándor azt is elárult, nemrég tudta meg, hogy a Madách Színház májusban bemutatásra kerülő József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical-ben megkapta József szerepét.

A zenekar életében 2008. január 1-től egy másik, jelentős változás is történik: Menedzsmentváltásra kerül sor, Környei Attilát a jövő évtől Zahovay Zoltán és cége váltja.

Nagyon sok sikert kívánok neki. A munka legnehezebb fázisán már túl vagyunk, a csapat elindult, sikeres. De ezt a sikert megtartani nagyon nehéz, sőt tovább fokozni talán a legnehezebb. - mondta a leköszönő manager.

A fiúk ízelítőt adtak a sajtó képviselőinek a lemez zenei világából. A Jégszív, a Te vagy a végzetem, és Az Operaház fantomja dallamai csendültek fel élőben.

Az együttes sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy 2007. december 7-én egy dal erejéig visszatérnek a Művészetek Palotájába. A Prima Primissima díjkiosztó gálán, orgonakísérettel fogják előadni a Fantom dalt, így többszázezer televízió néző élőben kísérheti majd figyelemmel a három sármos férfi énektudását.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását