2024. október 3. - Helga

Beszóltak Demszkynek

A szakmai előkészítetlenség, a főváros irányítatlansága és a kaotikus vezetés lehet az oka a fővárosi nagyberuházások csúszásának és annak, hogy az eredeti összegnél jóval drágábban valósulnak meg - nyilatkozta a fővárosi KDNP-frakció vezetője.
2007. november 24. szombat 07:35 - Hírextra
Bagdy Gábor az MTI-nek erről annak kapcsán beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlés által a jövő héten tárgyalandó témák közt, amelyekről pénteken értesültek, szerepel az is, hogy 500 millió forinttal drágábban, 5,4 milliárd forintból és a tervezettnél két hónappal később, jövő decemberben készülne el a Szabadság híd felújítása.

A politikus szerint azt, hogy rosszul gazdálkodik a főváros vezetése a közpénzekkel, jól mutatja, hogy a 4-es metró építése éveket csúszik, és az eredetinél már csaknem 200 milliárd forinttal több pénzt, 500 milliárd forintot kell rákölteni.

Gondokat érzékelnek a fővárosi útfelújításoknál is. Egy friss információjuk szerint ugyanis helytállónak bizonyult az a korábban a Fővárosi Közgyűlésben felvetett jelzésük, mely szerint akár 500 millió forintos állami támogatást is visszafizethet a főváros, mert nem a szerződésnek megfelelően használta fel 2006-ban az állami forrásokat. A közgyűlési jelzésük alapján elrendelt városházi vizsgálat is szabálytalan pénzfelhasználást állapított meg, csakúgy, mint a pénzt biztosító közép-magyarországi régiós kht.

Az MTI városházi információi szerint az útfelújítási problémákkal függhet össze az, hogy távozik posztjáról a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályának vezetője.

György István (Fidesz) korábban a Pro Régió Kht. jelentésére hivatkozva úgy vélte,hogy 55 út felújítása kapcsán csaknem 600 millió forintos elszámolási probléma érzékelhető.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes korábban azt nyilatkozta, hogy egyes esetekben, nem teljesen szabályosan, egy adott útszakasz felújítására kapott pénzt másutt használtak fel. Nem zárta ki azt, hogy a szabálytalanul elköltött pénzt vissza kell fizetnie a fővárosnak.

Demszky Gábor főpolgármester egy nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy minden pályázati pénzt az útfelújításokra költöttek. Leszögezte: "nem korrupció típusú" szabálytalanság történt ez ügyben, hanem az, hogy egy hivatalnok azt hitte, hogy neki szabad ezt a pénzt áttenni egy másik rovatba, és ott egy másik út felújítására használni azt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását