2024. április 18. - Andrea, Ilma

Újságírókkal tárgyal a rendőrség

Az újságírók és a rendőrök nézetkülönbségeinek rendezéséről tartott kerekasztal-beszélgetést Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken a magyar sajtó érdekképviseleti szervezeteinek képviselőivel és sajtóorgánumok munkatársaival; a megbes
2007. november 23. péntek 19:43 - Hírextra
A kerekasztal-megbeszélés előzménye, hogy a múlt hét végén a Batthyány-örökmécsesnél tartott engedély nélküli demonstráción két, az eseményről tudósító újságírót is előállított a rendőrség, az Index internetes portál és a hvg.hu munkatársát.

"A beszélgetés célja az újságírók és a rendőrök közötti nézetkülönbségek rendezése és egy hatékony együttműködés kezdeményezése volt" - írta közleményében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtó- és kommunikációs osztálya.

A kommüniké szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy "csak közösen lehet a felmerült problémákat megoldani". Az igazságügyi és rendészeti miniszter jelezte, hogy akár ez is indoka lehet a gyülekezési törvény módosításának az egyértelműbb szabályok, átláthatóbb szerepek kialakításához.

A rendőrség vállalta, hogy rövid időn belül kidolgozza azokat a konkrét ajánlásokat, melyeket véleményezésre megküld a magyar sajtó képviselőinek és érdekképviseleti szerveinek. Így közösen alakítják ki azt a szabályrendszert, amely megkönnyíti a rendőrség és a sajtó munkatársai feladatainak ellátását.

A megbeszélésen a Magyar Televízió (MTV) és a két országos kereskedelmi csatorna illetékesei nem vettek részt. Részvételüket kevéssel a találkozó kezdete előtt mondták le, arra hivatkozva, hogy nem minden érintett kapott meghívást az egyeztetésre.

"Azt gondoljuk, hogy ez a probléma az egész magyar sajtót érinti, így a megoldása is valamilyen formában az egész sajtó bevonásával lehet eredményes" - áll azonos szövegű leveleikben, amelyeket az RTL Klub és a TV2 és az MTV illetékesei is aláírtak.

"A mai hírekből tudtuk meg, hogy a mai egyeztetésre egyes orgánumok, amelyek kétségtelenül érintettek a problémában, nem kaptak meghívást. Ez a körülmény álláspontunk szerint megakadályozza, hogy közös megoldást találjunk" - folytatódik a levél, amelyben kifejtik, várják az alkalmat, hogy minden érintettel megtárgyalhassák a kérdést.

Pénteki számában írt arról a Magyar Nemzet, hogy sem a lap, sem a Hír Tv nem kapott meghívást az egyeztetésre; ezt érdeklődésükre a tárca sajtóosztályán azzal indokolták, hogy az orgánumot az újságíró-szervezetek képviselik, a tévék közül pedig csak a földi sugárzásúak kaptak meghívást az eseményre.

Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, egy reggeli körtelefon során döntöttek a távolmaradásról; "logikus volt: az újságíróknak össze kell tartanuk", hiszen ugyanazok az atrocitások érik őket, és ugyanúgy tisztázatlan a rendőrség hozzájuk való viszonya.

A hírigazgató szerint "olyan emberek járnak el az érdekünkben, akik nem képviselnek minket"; utalt arra, munkatársaik zöme nem tagja egyetlen újságíró-szövetségnek sem.

"Egyszerre, együtt vagyunk kint az utcán; úgy gondoljuk, együtt kell tárgyalni" - fogalmazott Pánczél Andrea, a TV2 hírigazgatója az MTI érdeklődésére.

Kert Attila, az MTV hírigazgatója a szakmai szolidaritás mellett azzal magyarázta távolmaradásukat, hogy ha valamelyik érintett nélkül születik megállapodás az ügyben, a kimaradt felet semmire nem kötelezi az egyezség.

A szaktárca csütörtökön tájékoztatta arról a távirati irodát, hogy Takács Albert szakminiszter kezdeményezésére a hétvégén előállított újságírók ügyében pénteken kerekasztal-beszélgetést tartanak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a rendőrség, a média, valamint az újságíró-érdekvédelmi szervezetek képviselői.

Takács Albert egykori ombudsmanként is személyes elkötelezettséget érez a politikai szabadságjogok, köztük a szólás- és a sajtó szabadságának kiemelt védelme iránt, és meggyőződése, hogy a köztársaságnak a szabadság és a rend egyaránt alapértéke, amelyeknek nem egymás rovására, hanem egymást feltételezve, egymástól megerősítve kell érvényesülnie - állt a tárca közleményében.

Hétfőn a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Helsinki Bizottság és a kormánypártok is tiltakozásuknak adtak hangot az újságírók előállítása miatt, amely a parlamenti ülésnapon is téma volt.

Az Országgyűlésben Takács Albert egy SZDSZ-es napirend előtti felszólalásra válaszolva azt mondta, hogy Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstrációt nem jelentették be, jogellenes volt, ilyet a rendőrségnek fel kell oszlatnia, ugyanakkor az oszlatásról a rendőrség az újságírókat is tájékoztatta, és arról is, hogy a helyszínt el kell hagyniuk.

A miniszter kedden az alkotmányügyi valamint az emberi jogi bizottság együttes ülésén ugyanakkor már arról beszélt, hogy a valóban spontán és békés demonstráció a strasbourgi bíróság szerint nem oszlatható fel kizárólag arra hivatkozva, hogy azt nem jelentették be.
Kedden az újságírók, fotósok és operatőrök úgynevezett flashmobbal tiltakoztak a Batthyány-örökmécsesnél az ügy miatt, míg az országos rendőrfőkapitány helyettese kerekasztal-beszélgetésre hívta az újságírók és jogvédők szervezeteket az álláspontok megvitatására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását