2024. június 23. - Zoltán

Eddig öten haltak meg kihűlés miatt

Az idei hideg idő hatására eddig öt ember halt meg közterületen kihűlés miatt, de egyik esetben sem hajléktalan volt az áldozat - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
2007. november 22. csütörtök 09:38 - Hírextra

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa közölte: a halálesetek kis településeken történtek, és két alkalommal az ittasság volt az okozója.

űncselekmény gyanúja nem merült fel, azonban érdemes megemlíteni, hogy az állampolgári segítség olykor vélhetően megakadályozhatta volna a tragédiákat - fűzte hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a megye területén hajléktalan kihűlés miatt több éve nem vesztette életét, azonban az idős, önmaguk ellátására képtelen, illetve rossz körülmények között élő, italozó életmódot folytatók között minden télen előfordul kihűlés okozta haláleset.

2006-2007 telén 21-en haltak meg kihűlés következtében. A hideg idő áldozata 17 férfi és 4 nő volt, akik közül 14-en 60 év alattiak voltak, közülük mindössze egy ember lakott Miskolc vonzáskörzetében.
Emlékeztetett arra, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén mintegy 1.300-1.500 főre tehető a hajléktalanok száma. Jelentős részük - körülbelül 1.200-1.300 fő - Miskolcon, kisebb hányaduk a megye nagyobb városaiban él. Kisebb településeken a jelenség gyakorlatilag ismeretlen.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a rendőrök az idén is fokozott figyelemmel ellenőrzik a hajéktalanok által gyakran látogatott közterületeket, ahol szakszerű intézkedéseket tesznek a hajléktalanokkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére, illetve a veszélyeztetettek ellátására. Ez a probléma azonban nem elsősorban rendőrségi, hanem szociális, össztársadalmi ügy - mondta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását