2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A cigány civil szervezetek felelőssége is a roma integráció sikere

A kormány mellett a cigány civil szervezetek felelőssége is, hogy sikeres legyen a nemzetközi Roma Integráció Évtizede Program magyarországi megvalósítása - erről Németh Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi főosztályának vezetője
2007. november 20. kedd 17:34 - Hírextra

A roma integrációs program sikere nem csak a kormány felelőssége. Az akkor lesz sikeres, ha abban a roma szervezetek felelősséggel vesznek részt és felelősséggel készítik fel feladataikra a roma társadalom tagjait - hangsúlyozta Németh Erika az első alkalommal megrendezett Magyarországi Cigány Civil Szervezetek Fórumán.

Mint mondta, óriási a felelőssége a cigány értelmiségnek és a cigány civil szervezeteknek abban, hogy a különböző testületekben olyan, a roma társadalomhoz tartozó személyeket javasoljanak, akik az adott terület szakértői.

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára elmondta, hogy a fórumot hagyományteremtő céllal szervezték meg. A tanácskozáson a roma civil szervezetek elmondhatják majd, hogyan látják a kisebbségpolitika alakulását.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke azt kérte a szervezőktől, hogy a fórumot negyedévente rendezzék meg, és azon tárgyalják meg a roma társadalmat érintő aktuális kérdéseket.

Az OCÖ elnöke kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az OCÖ egyelőre nem tudja még, hogy mire használja fel azt a 210 millió forintot, amely az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ épületének eladásából folyt be.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását