2024. április 19. - Emma

Magyar filmek Indiában

Kilenc magyar film vesz részt a 38. Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon, és idén Mészáros Mártát kérték föl a nemzetközi zsűri elnökének. A filmmustra péntektől december 3-ig tart Goán.
2007. november 19. hétfő 18:23 - Hírextra
Indiában a központi kulturális kormányzat úgy döntött, hogy ezentúl az egykori portugál gyarmat, Goa lesz az indiai Cannes, és a magyar filmeket külön szekcióban fogják vetíteni - mondta el az MTI-nek Lázár Imre, a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ igazgatója.

Elek Judit A hét nyolcadik napja, Kamondi Zoltán Dolina és Kísértések, Gárdos Péter Porcelánbaba, Fliegauf Benedek Dealer, Vranik Roland Fekete kefe, Pálfi György Hukkle, Török Ferenc Szezon és Szomjas György Vagabond című alkotását láthatja a nemzetközi filmszakma és a közönség.
Mivel a nyugat-indiai Goa 450 évig volt portugál fennhatóság alatt és csak 1961-ben lett független, önálló állami státust pedig 1987-ben kapott, latinos hangulatával, épületeivel, páratlan szépségű tengerpartjával érdemelte ki, hogy az összindiai filmfesztivál helyszíne legyen.

Goát már a 60-as években felfedezték a világjárók, a hippik, a rocksztárok, és India legkisebb területű állama a mai napig az underground zene központja. Ott rendezik meg évente a Nemzetközi Elektronikus Zenei Fesztivált is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását