2024. május 12. - Pongrác

Kínával játszunk

A pekingi olimpiára selejtező jövő februári, olaszországi torna előkészületi állomásainak egyikeként a kínai nemzeti együttessel vív barátságos mérkőzést a magyar női vízilabda-válogatott kedden.
2007. november 19. hétfő 12:50 - Hírextra
Godova Gábor jelenleg húszfős, bő csapata 16:30 órakor száll vízbe az ázsiai ország legjobbjaival a margitszigeti Hajós uszoda 33-as, sátortetős medencéjében - tájékoztatta Török László, a szövetség sajtófőnöke az MTI-t.

A hétfőtől együtt készülő válogatottak közül a vendégek együttesében a junior-világbajnokságon legutóbb ezüstérmes gárdából hatan is helyet kaptak, a magyar gárda alapvetően ugyanazokból a játékosokból áll, akik az utóbbi idők világversenyein is szerepeltek.

Lényegi változást talán az jelent, hogy az összetartásra az Olaszországban légióskodó klasszisok, így Stieber Mercedes és Drávucz Rita mellett - egyelőre hangsúlyozottan kereten kívüliként - a szövetségi kapitány két korábbi sokszoros válogatottat is behívott: a szentesi center Szremkó Krisztinát és az OSC hálóját őrző Sós Ildikót. Hogy aztán a reaktivált kiválóságok szerepet kapnak-e a januárban kihirdetendő keretben is, nyilván a mostani tesztelésen mutatott teljesítményüktől is függ.
A kínai válogatott, amely a pekingi nyári játékokon, hazai medencében szeretne minél előkelőbb helyen végezni, államközi megállapodás alapján érkezett pénteken Magyarországra, ahol csütörtökig marad. A vendégcsapat a magyar nemzeti együttesen kívül közös edzéseket tart két hazai élcsapattal, a Honvéddal és a Dunaújvárossal is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását