Életmód
Tudatlan britek
A britek egyharmada azt hiszi, hogy a világ legmagasabb hegye, a Mount Everest Európában van - derült ki egy földrajztudás-felmérésből.
Többségük az Alpokba helyezi a nepáli nevezetességet, de jó pár olyan brit is van, aki úgy tudja, hogy hazájában magasodik a csúcsvilágcsúcs 8848 méterre. Ez több mint hétszeres túlzás, mivel Nagy-Britannia legmagasabb hegycsúcsa mindössze 1343 méterre van a tenger szintjétől.
A földrajzi felmérés további kérdése a világ leghosszabb folyója volt, amire – a felmérők szerint – a briteknek a fele nem tudja a jó választ: a Nílust. (Csakhogy ez esetben a felmérők is magukba pillanthatnak, egyrészt mert sokáig holtversenyben volt az elsőségért a Nílus az Amazonasszal, másrészt egyes – legfrissebb – mérések szerint fél évvel ezelőtt az Amazonas átvette a vezetést kb. 150 kilométerrel. A Nílus "most" 6695, az Amazonas 6850 kilométer hosszú.)
A kérdezők azt is firtatták, hogy milyen létesítményt látogattak megkérdezettjeik a leggyakrabban az utóbbi hónapban. Az első helyre, 39 százalékkal áruház került, az utolsóra múzeum, 9 százalékkal – adta hírül a Guardian című brit lap.
Forrás: MTI