2024. május 6. - Ivett, Frida

Precedens értékű lehet a per

Csoportos garázdaság miatt vádat emelt a VI-VII. kerületi ügyészség hét személy ellen, akik a Meleg Büszkeség Napján, július 7-én rendezett felvonulást megzavarták, és a résztvevőket hangos szidalmazások mellett különféle tárgyakkal és tojásokkal dobálták
2007. november 16. péntek 14:18 - Hírextra
Morvai Attila elmondta: a Szivárvány Egyesület szervezésében megrendezett felvonulás a Hősök teréről indult, de az Oktogonnál több száz fős ellentüntetés fogadta a résztvevőket. Az ellentüntetők között az eljárás során ismeretlenül maradt személyek tojást osztottak szét, majd a felvonulókat többen azzal, illetve különböző tárgyakkal dobálták meg. A nyomozás során hét személyt azonosítottak, ellenük csoportos garázdaság miatt vádat emeltek.

Július 7-én 11. alkalommal rendezték meg a felvonulást, amelyen szivárványszínű zászlókkal, a másság elfogadását hirdető transzparensekkel mintegy kétezren vettek részt melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzvesztiták. A felvonulást a rendőrség fokozottan biztosította.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását