2024. június 23. - Zoltán

Megújulnak a kollégiumok

A Debreceni Egyetem (DE) három kollégiuma újult meg magántőke bevonásával; a PPP-konstrukcióban elkészült beruházást pénteken avatta fel Závecz Ferenc, az oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára és Fésüs László akadémikus, a DE rektora.
2007. november 16. péntek 16:45 - Hírextra
A kollégiumavatás alkalmából tartott satótájékoztatón Závecz Ferenc elmondta, hogy a szaktárca országosan mintegy 10 milliárd forinttal támogatja a PPP-programokat évente.

Beszámolt arról, hogy a közelmúltban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata áttekintette a felsőoktatási kollégium felújítási, illetve korszerűsítési és bővítési programot. A szakállamtitkár szerint az ÁSZ ritka pozitív megállapítást tett, egyértelműen dicsérte a programban résztvevőket.
Fésüs László akadémikus emlékeztetett rá, hogy Debrecenben már akkor megkezdődtek a magántőkés egyetemi diákotthon beruházások, amikor azt még saját kockázatukra tették, és nem volt mögötte állami támogatás.

A rektor egyértelműen sikeresnek nevezte ezt a konstrukciót, amelynek során új kollégiumok épültek az egyetemen és több kollégiumot sikerült felújítani.

Szűcs Gyula, a beruházást végző és finanszírozó HUNÉP-Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az elmúlt 6 évben több mint 7 milliárd forintos beruházással 2.500 kollégiumi helyet létesítettek, újítottak fel, illetve üzemeltetnek a Debreceni Egyetemen.

Szavai szerint a szolgáltatás vásárlásához szükséges rekonstrukciós munkák költsége a most átadott 3 felújított kollégium esetében mintegy 2,6 milliárd forint volt.

A 20 évre szóló működtetési megállapodás alapján a szolgáltatónak fizetendő éves bérleti díjat 50-50 százalékban finanszírozza a szaktárcsa, illetve az egyetem.

Kollár József, az egyetem gazdasági főigazgató-helyettese, fejlesztési igazgató elmondta, hogy a rekonstrukciót megelőzően 1.138 férőhely volt a 3 kollégiumban, ami 1.260-ra bővült.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: már az oktatási miniszter asztalán van teljes dokumentációval az egyetem következő PPP-konstrukcióban megvalósuló fejlesztési terve, amelynek keretében az orvoscentrum 2-es számú kollégiumát újítják fel, s bővítik 91 hellyel.

Körösparti Péter, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke arról számolt be, hogy a hallgatók szívesen költöznek a diákhotelekbe. A többnyire kétágyas, saját vizesblokkal rendelkező szobákban 12 ezer forintot, az egyágyasokban 14 ezer forintot kell a diákoknak havonta fizetniük. A 3 ágyas szobákban ez az összeg 9 ezer forint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását