2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jogsértő bírság

A bíróság jogerősen jogsértőnek ítélte, hogy egy fuvarozó vállalkozás gépkocsivezetőjére a vámhatóság a nemzetközi gépjármű-vezetői igazolvány érvényességének lejárta miatt közigazgatási bírságot szabott ki - írta a csütörtöki Világgazdaság.
2007. november 15. csütörtök 09:52 - Hírextra
A lapnak nyilatkozva Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető főtitkára elmondta, hogy az ítélet szerint "a nemzetközi árufuvarozói vizsga és az annak alapján kiadott nemzetközi gépjármű-vezetői igazolványok érvényességének határideje a vizsgakötelezettséget előíró jogszabályban nincs szabályozva".

Az ezek szerint jogtalannak minősülő ötévenkénti vizsga 45 ezer forintba került, a lejárt határidejű igazolvánnyal közlekedőkre pedig április végéig 50 ezer, májustól pedig 100 ezer forint bírságot szabtak ki - tette hozzá.

A konkrét ügy precedensértékű, ezért a NiT elvállalta: a nemzetközi árufuvarozói vizsgák és a nemzetközi gépjármű-vezetői igazolványok érvényességének lejárta miatt korábban kiszabott közigazgatási bírságoknál "érdekvédelmet nyújtanak" mindenkinek. Vállalják, hogy közreműködnek a jogcím nélkül kiszabott és igazoltan megfizetett bírságok visszatérítésének elintézésében is. A Legfőbb Ügyészségen pedig közérdekű bejelentést tettek, hogy az ügyészség utasítsa a jogtalan bírságolásokkal többszörösen hibát elkövető vámhatóságot a visszafizetésre - jelezte Dittel Gábor.
A fuvarozók a precedensértékű ítélet után 40-50 millió forint visszafizetésére számítanak - olvasható a Világgazdaság cikkében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását