2024. május 9. - Gergely

Nemcsak törvénnyel lehet fellépni a gyűlöletkeltést ellen

Az MSZP szerint hiába vétózta meg az államfő a polgári törvénykönyv (ptk.) gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítását, az Alkotmánybíróság (AB) valószínűleg át fogja engedni. A Fidesz szerint a javaslat több ponton is aggályos, az ellenzéki párt inkább oly
2007. november 13. kedd 18:28 - Hírextra
A jogvédők azt mondják: törvénymódosítások helyett inkább a politikusoknak és az egyházaknak kellene együtt fellépniük a gyűlöletkeltés ellen - úgy, ahogy ezt Csehországban is tették hétvégén.

Az Országgyűlés október 29-én fogadta el a polgári törvénykönyv módosítását a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban, de az államfő több ponton alkotmányellenesnek találta, és nem írta alá. Sólyom László a javaslat előzetes normakontrollját kérte az Alkotmánybíróságtól - közölte kedden a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Bárándy Gergely MSZP-s képviselőt nem lepte meg az államfő vétója. A szocialisták úgy vélik, hogy a módosító javaslat kiállja majd az alkotmányossági próbát. A politikus a Független Hírügynökségnek azt mondta: a gyűlöletbeszéd problémáját jogilag is nehéz megoldani, de addig kell próbálkozni ezzel, amíg nem sikerül. Vagyis, ha az AB esetleg visszadobja a javaslatot, akkor újat próbálnak majd kidolgozni helyette - tette hozzá.

A fideszes Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy pártja többször is jelezte már aggályait a polgári törvénykönyv módosításával kapcsolatban. Alkotmányellenes szerintük a javaslat, az ellenzéki párt elsősorban a jogbizonytalanság miatt érezte problémásnak, ami visszaélésekre adott volna lehetőséget. A gyűlöletbeszéd szélsőséges esetei ellen már most is fel lehet lépni a polgári jog eszközeivel, mindenfelé véleménnyel szemben azonban nem lehet védelmet nyújtani. A Fidesz hajlandó lenne tárgyalni egy olyan javaslatról, amely nem a kisebbségekből, hanem az emberi méltóság és a véleménynyilvánítás kapcsolatából kiindulva próbál megoldást találni a gyűlöletbeszédre - tette hozzá a képviselő.

A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: üdvözlik az államfő döntését, a gyűlöletbeszéd problémáját nem törvénymódosításokkal kellene megoldani ugyanis. Azt jelenthetne megoldást, ha a közélet, a politika és az egyházak szereplő egységesen lépnének fel a rasszista, kirekesztő cselekmények ellen. Dénes Balázs szerint ez történt hétvégén Csehországban is, ahol neonácik akartak megemlékezni az 1938-as kirstályéjszakáról a prágai zsidónegyedben, de a rendőrség megakadályozta, hogy felvonuljanak ott, és a társadalom is egységesen kiállt a szélsőségesek ellen.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását