2024. október 3. - Helga

Madárinfluenzás baromfik

A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a H5N1-es madárinfluenza-vírus okozta az újabb baromfijárványt Nagy-Britanniában, a délkelet-angliai Norfolk grófságban - jelentette be kedden a brit mezőgazdasági minisztérium.
2007. november 13. kedd 18:33 - Hírextra
Mint Fred Landeg brit főállatorvos megerősítette, valóban az emberre is veszélyes H5N1-es vírusról van szó, feltehetőleg egy ázsiai törzsből, amely nagyon hasonló ahhoz, amelyet nyáron egy cseh és egy német farmon is azonosítottak már.

Norfolkban és Suffolkban további intézkedésig megtiltották az állatszállítást.

A brit Környezetvédelmi, Élelmiszer- és Vidékügyi minisztérium, a DEFRA három kilométeres védelmi és 10 kilométeres megfigyelési zónát állított fel a körül a település körül, amelyben az éjjel a pulykaállomány 10 százaléka elpusztult.

A farmon, amely a Gressingham Foods cég tulajdona, 5 ezer pulykát és 1500 kacsát tartottak, a szárnyasok kényszervágását kedd délelőtt megkezdték.

Európában a H5N1-es madárinfluenzának 2006 eleje, azaz egy törökországi és azerbajdzsáni járvány óta nem volt emberi áldozata.

Brit szakértők siettek megnyugtatni a közvéleményt, hogy a környék lakóit semmiféle veszély nem fenyegeti. Nagy-Britanniában jelenleg nincs emberi influenzajárvány, tehát a betegség mutálásának (és ezáltal emberek közötti terjedésének) lehetősége nagyon alacsony.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását