2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fesztiválok voltak terítéken

A hazai fesztiválok egységes minősítésének alapjairól is véleményt cseréltek kedden Debrecenben a Magyar Fesztivál Szövetség szakmai konferenciájának résztvevői - közölte az MTI-vel a tanácskozást követően Elekes Zoltán, a szövetség alelnöke.
2007. november 13. kedd 18:19 - Hírextra

Tájékoztatása szerint a nap folyamán Debrecenben tartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Fesztivál Szövetség. A rendezvényen felhívással fordultak Debrecen, Szombathely, Pécs és Miskolc fesztiválszervezőihez annak érdekében, hogy szegedi mintára ezekben a városokban is alakítsák ki a szövetség regionális irodáit.

A közgyűlést követő szakmai konferencián az egységes hazai fesztiválminősítési rendszerről volt szó - tette hozzá az alelnök.

Közlése szerint Magyarországon évente 2,5-3 ezer fesztivált rendeznek a falunapoktól a megafesztiválokig.

A szövetség az egységes minősítési rendszerrel a pályázatok kiíróinak kíván támpontot nyújtani, s reményeik szerint ezt a minősítési rendszert figyelembe veszik az illetékes tárcák a fesztiválok támogatása kapcsán is.

Elekes Zoltán elmondta azt is, hogy hat szövetség - a Művészeti Fesztiválok Szövetsége, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Magyar Folklórfesztiválok Szövetsége, a Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Szövetsége, valamint a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége - 15 alkalommal tanácskozott a fesztiválok minőségének alaptéziseiről. A dokumentum egy hónapja készült el, 70 fesztivál kapta meg, s kétharmaduk már ki is alakította véleményét, amelyeknek a tesztelését éppen a debreceni konferencián kezdték meg.

Elekes Zoltán beszámolt arról is, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium várhatóan 2009-re készíti el Magyarország fesztivál-stratégiáját, s akkorra lesznek készen az egységes minősítési rendszerrel is.

A debreceni konferencián egyébként mintegy 36 hazai szervezet 120 fesztiváljának 70 képviselője vett részt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását