2024. március 29. - Auguszta

Luxusadó és a 8-as főút

A kérdések órájában Horváth Zsolt (Fidesz) azt tudakolta, hogy a márkói elkerülő szakasz megépülése után merre halad tovább a 8-as főút, illetve megismerhetőek-e az építési tervek.
2007. november 12. hétfő 21:00 - Hírextra
Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára válaszában közölte: a közlekedés operatív program első akciótervének projektjei között szerepel a 8-as és 72-es utak kereszteződésében egy csomópont külön szintű kialakítása. Mint elhangzott, Székesfehérvár és Veszprém megye nyugati határa között minden már meglévő szakasz útburkolatát felújítják.

Pettkó András (MDF) azért emelte fel a szavát, mert a nyílt forráskódú programokat használók nem tudják elektronikusan kitölteni adóbevallásukat. Ez szerinte diszkriminatív és versenyellenes. Veres János pénzügyminiszter arról biztosította a képviselőt, hogy elkészültek az APEH-nél azok a fejlesztések, amelyek lehetővé teszik: a következő évben minden felhasználó elektronikusan tehesse meg bevallását.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz) szerint a jelenleg hatályos fővárosi forrásmegosztási törvény alkalmatlan arra, hogy átlátható módon történjen meg Budapesten a befolyó közel 200 milliárd forintnyi iparűzési-, idegenforgalmi és luxusadó elosztása. A képviselő szerint a forrásmegosztási törvény nincs összhangban az önkormányzati törvénnyel, sőt ellentmond annak.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter elismerte, hogy a helyi adókkal kapcsolatos felvetés helyenként jogos problémákra mutat rá. Hozzátette: az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága közös bizottsági javaslatot nyújt be a parlament elé, amelynek kidolgozásában a szaktárca munkatársai is részt vettek.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását