2024. október 3. - Helga

A nemzeti kegyelet emlékhelyei

Nemzeti, történeti és kegyeleti emlékhelyek címmel tartottak konferenciát a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szervezésében csütörtökön Budapesten. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a konferencia fővédnöke.
2007. november 8. csütörtök 13:16 - Hírextra
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a konferencia fővédnöke megnyitóbeszédében elmondta: fontos, hogy múltunkkal együtt tudjunk szembenézni. Kegyelet nincs nemzeti egység nélkül - idézett egy előadásból - majd úgy folytatta a gondolatot, hogy nemzeti egységet csak úgy teremthetünk és kegyelet csak akkor lesz igazán, ha tudunk egyfajta lelki megbékélést átérezni, és ennek a hagyományait átörökítjük a következő generációkra.

Szili Katalin javaslatot tett arra, hogy a kegyeleti bizottság vegye a nemzeti emlékhelyek közé a külföldi magyar vonatkozású emlékhelyeket is.

Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, volt miniszterelnök korábban arról beszélt: a testület feladata, hogy az arra érdemes személyiségek sírjait a különböző lejárati idők ne söpörjék el, mert az utókor tartozik nekik azzal, hogy állandósítja jelenlétüket.

A bizottsági elnök szerint a nemzet múltja iránti hódolat miatt fontos az elődök tisztelete.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását