2024. április 19. - Emma

Verzió - filmfesztivál az emberi jogokért

Negyvenkét film 26 országból, harmincnégy magyarországi premier 5 nap alatt - ez a negyedik alkalommal megrendezendő Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál kínálata november 6-és 11-e között.
2007. november 6. kedd 08:19 - Hírextra
Az érdeklődők négy budapesti helyszínen, a Toldi és a Cirko-gejzír moziban, az OSA Archívumban és a Goethe Intézetben nézhetik meg a világ legjobb emberi jogi dokumentumfilmjeit - tájékoztattak hétfőn a szervezők.A nemzetközi dokumentumfilm fesztivált Kőszeg Ferenc, a magyarországi emberi jogi mozgalom elindítója, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója nyitja meg november 6-án a Toldi moziban. A Verzió nyitófilmje egy díjnyertes kínai alkotás lesz, a "Szavazz rám, légyszi!". A vetítés díszvendége a film vágója, Jean Tsien.

A dokumentumfilmes seregszemle alkotásai ízelítőt adnak a kortárs európai, ázsiai, tengerentúli és magyar dokumentumfilm-termésből, tájékoztatott a fesztiváligazgató. Zádori Zsuzsa érdeklődésünkre elmondta: a szervezők ebben az évben nagy hangsúlyt fektettek a vallási témájú filmek bemutatására. Nyolc olyan alkotás is helyet kapott a programban, amely a vallási fanatizmus kérdését járja körbe, az Egyesült Államoktól Iránig.

A retrospektív programban a nézők válogatást láthatnak Nick Broomfiled díjnyertes dokumentumfilmjeiből. A diák verzióban a vetítések mellett elemző-értelmező beszélgetésekre is várják a középiskolásokat, mondta el a fesztiváligazgató. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a közönség választja ki a legjobb Verzió filmet.

A fesztivál részletes programja a www.verzio.ceu.hu oldalon olvasható
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását