2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Fidesz kritizálja az adócsökkentési szándékot

A Fidesz szerint a szabad demokraták nem gondolták komolyan adócsökkentési javaslatukat, hiszen arról azonnal lemondtak, amint pártelnökük a kormányfővel konzultált. Navracsics Tibor nyilatkozott az ügyben.
2007. november 5. hétfő 12:57 - Hírextra
A Fidesz ezzel szemben úgy véli, hogy az adók csökkentésére mindenképpen szükség van, többek között azért, mert az egyre mélyülő szociális válságot másképpen nem lehet megfékezni. Navracsics Tibor hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ma az ország lakosai közül 3 millióan élnek a hivatalos szegénységi küszöb alatt. Hangsúlyozta, hogy az emberek 75 százalékának semmiféle megtakarítása nincsen, drasztikusan nő a hitelállomány, miközben a vásárlóerő nem. Kiemelte, hogy a legutóbbi adatok szerint az országban 400 ezer munkanélküli van, közülük 125 ezren több mint egy éve nem találnak munkát. Súlyosbító tényezőként említette meg, hogy szeptemberben az infláció háromszorosa volt az uniós átlagnak, a reálbérek csökkentése pedig az év első kilenc honapjában 6,5 százalékos.

Ezekből az adatokból is jól látszik szerinte, hogy a lakosság rendkívül nehéz évvel néz szembe 2008-ban, tehát az adóterheket mindenképpen csökkenteni szükséges. Mint fogalmazott, a szabad demokratáknak nem azért kellene adócsökkentési javaslatokat előterjeszteniük, hogy a "Fidesz idegeit borzolják, vagy hogy Kóka János SZDSZ elnök helyreállítsa megtépázott, párton belüli népszerűségét" hanem azért, mert valóban erre van szükség.

A koalíciós pártok vasárnap este egyeztettek a jövő évi költségvetésről.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását