2024. április 18. - Andrea, Ilma

Visszakerül eredeti tulajdonosához a tévedésből eladott amputált láb

Eredeti gazdáját illeti az az amputált láb, amelyen tévedésből adtak túl egy árverésen - döntött hosszas huzavona után egy televíziós bíró az Egyesült Államokban.
2007. november 2. péntek 16:36 - Hírextra

A régi-új tulajdonos azonban ötezer dollár kártérítést köteles fizetni a vevő számára a bizarr tárgyért.
A Dél-Karolinában élő John Wood végtagját egy repülőgép-baleset után kellett amputálni. A férfi elkérte a lábat a kórházból és hazavitte, mint mondta, azért, mert szeretné, ha azzal együtt temetnék majd el. Otthonában, egy kerti sütéshez használatos húsfüstölő edényben tartotta a leválasztott végtagot.

Az edényt - és figyelmetlenségből benne a lábat is - azonban más tárgyakkal együtt eladták egy árverésen, amikor Wood egy alkalommal nem tudta kifizetni a lakbért.

Amikor a vevő, Shannon Wishnant megtalálta a bizarr tárgyat, először megpróbált megszabadulni tőle, később azonban úgy döntött, bebalzsamoztatja és pénzért mutogatja. Wood eközben nyomára akadt a lábnak és megpróbálta visszakapni, de eredménytelenül.

A két ember egy televíziós showműsorban bíró elé vitte vitás ügyét. A bíró Woodot mondta ki jogos tulajdonosnak, de ötezer dollár kárpótlást állapított meg a jóhiszemű vevő javára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását