2024. április 19. - Emma

Szerencsés Sárkány az állatkertben

Két hónap után végre igazi nevet kapott a bécsi pandabébi. A schönbrunni állatkert által kezdeményezett internetes szavazáson a résztvevők több mint fele a Fu Long kínai névre szavazott, ami németül Glücklicher Drache (magyarul: szerencsés sárkány).
2007. november 1. csütörtök 18:48 - Hírextra

A kicsit hivatalosan kínai küldöttség "kereszteli meg" decemberben és akkor láthatja majd először a nagyközönség is. A bécsi pandák hivatalosan a Kínai Népköztársaság tulajdonát képezik és neki áll jogában nevet adni az állatnak.

Fu Longot, a nyilvánvalóan hím pandabébit - Európában elsőnek - természetes úton nemzették szülei és a bécsi zoológusok nagy örömére augusztus 23-án szerencsésen világra is jött, mindössze 100 gramm súllyal. Azóta már három kilós és 45 centiméter hosszú a minipanda. Mamájával, Yang Yanggal időközben a pandaház egyik nagyobb melléképületébe költözött a külvilágtól nagy mértékben elzárt "szülőládából".

Az állatkert honlapján több héten át elérhető szavazólapon a pandarajongók négy kínai név közül választhattak. Ezek közül három - Mei Yue (Szép muzsika), Zhu Wa (Bambuszfiú) és Hua Shan (Az öt szent hegy egyike) - azonban nem nyerte el az érdeklődők tetszését. Az internetes szavazás szerdán éjfélkor fejeződött be.

Yang Yang és Fu Long apja, Long Hui 2003-ban érkezett Kínából kölcsönbe. Szerencsés Sárkány a második, Európában született pandabébi. Az első 1982-ben látta meg a napvilágot a madridi állatkertben, csakhogy mesterséges megtermékenyítéssel fogant. A pandabébik 40 százaléka életének első évében elpusztul.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását