A rendezvény megnyitójával egy időben, november 3-án 11 órától, a Falkavadászat a képzőművészetben c. időszaki kiállítás megnyitására is sor kerül majd.
A kiállítást és a rendezvényt Pintér István főosztályvezető-helyettes (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) nyitja meg. 
A SZENT HUBERTUS-NAPOK részletes ismertetése: 
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum "Szent Hubertus-Napok" elnevezéssel 2007. november 3-4. között második alkalommal rendez kiállítást és vásárt. A rendezvény célja vadászati, horgászati, turisztikai kultúránk népszerűsítése, és az említett témakörökhöz kapcsolódó eszközök, képzőművészeti és ajándéktárgyak bemutatása, vására. A látogató sokszínű programok közül választhat: Hubertus mise, divatbemutató, szakmai előadások, természetfilmek, vadászkutya bemutató, solymász bemutató és a "Falkavadászat a képzőművészetben" c. időszaki kiállítás gondoskodnak minden érdeklődő tartalmas kikapcsolódásáról.
A "Szent Hubertus-Napok" elnevezésű kulturális rendezvény fő törekvése széles körben megismertetni az érdeklődőkkel, hogy a vadászat nem kizárólag a különböző vadfajok elejtéséről szólt, szól, hanem olyan jelentős közösségi-társadalmi esemény, amely minden korban megihlette a művészeket.
Hubertus szenvedélyes vadász lévén egy nagypénteki vadászat alkalmával egy gyönyörű szarvast pillantott meg, agancsai között fénylő kereszttel. E jel hatására mélyen magába szállt, és megváltoztatta életét, felhagyva a vadászattal. Először remete, majd pap lett. 709-ben Lüttich város püspökévé választották, 18 évvel később pedig szentté avatták. Ezek után kultusza rohamosan terjedt, és a X. században a vadászok, az erdészek és a lövész-céhek védőszentjükké választották.
Magyarországon a XVIII-XIX. században vadászatokkal ünnepelték Szent Hubertus napját, november 3-át. 
Részletes program 
I. nap - 2007. november 3. (szombat) 
11.00 A Szent Hubertus Napok c. rendezvény és a "Falkavadászat a képzőművészetben" c. időszaki kiállítás megnyitása 
12.00 Afrikai élmények - előadó Bozóki László szakíró, vadász 
12.30 Szakmai tárlatvezetés a vadászattörténeti kiállításban - Bányai József, muzeológus, főszervező 
12.30 Vadászkutya bemutató A Vadászkutya Magazin szervezésében (szabadtéri program) 
14.00 Vadászkutyák apportja (szabadtéri program) 
14.00 Vadászviseletek régen és ma - divatbemutató 
14.20 Vadászkürtösök műsora a múzeum főbejáratánál (szabadtéri program) 
14.30 Vadászattörténeti bemutató: az íjászat fejlődéstörténete, solymászbemutató reptetéssel (Magyar Vadász és Íjász Egyesület, Magyar Solymász Egyesület) (szabadtéri program) 
14.30 Vezényi Elemér Vándor-díj átadása Muray Róbert festőművész közreműködésével 
16.00 Szent Hubertus mise 
17.00 A vadászati kiállítás története 1896-tól napjainkig- előadó Bányai József muzeológus 
II. nap - 2007. november 4. (vasárnap) 
11.00 Szakmai tárlatvezetés a vadászattörténeti kiállításban - Bányai József muzeológus, főszervező) 
11.30 Miért nincs a magyar vadásznak kutyája? - Babicky Attilával, a Vadászkutya Magazin főszerkesztőjével dr. Szatmári Sarolta főigazgató-helyettes beszélget 
12.00 Angol nyelvű tárlatvezetés a vadászati kiállításban - Juhász Gabriella tárlatvezető 
12.30 Vadászkutya bemutató A Vadászkutya Magazin szervezésében (szabadtéri program) 
14.00 Vadászkutyák apportja (szabadtéri program) 
15.00 A magyar "csodafegyver" - Szőllősy Gábor muzeológus előadása az ősmagyar íjról 
15.30 "Puskával, ecsettel, tollal" - Török András Mátyás szakíró, vadász és festő előadása 
16.30 Almássy László a "sivatag-kutató, autóversenyző, vadász" - dr. Kubassek János földrajzkutató, múzeumigazgató (Magyar Földrajzi Múzeum, Érd) előadása 
További programok: 
- Falkavadászat a képzőművészetben c. kiállítás 
- vadászati termékek vására 
- vadászgörény-simogatás 
- kézműves program gyerekeknek 
-a Hóvirág népdalkör műsora, Tárkány (szombat) 
-Kéknefelejcs Hagyományőrző Asszonykórus, Inám község, Szlovákia (vasárnap) 
Nyitva tartás: november 3.: 10-18., november 4.: 10-17. 
Belépőjegy: felnőtt 500 Ft, gyerek, nyugdíjas: 250 Ft 


