2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szökés miatt indult bírósági eljárás

Szökés bűncselekményével vádolja a katonai ügyészség a Szegedi Fegyház és Börtön korábbi körletfelügyelőjét a kedden a Csongrád Megyei Bíróság katonai tanácsa előtt kezdődött perben, a hatóságok egy még nyomozati szakban lévő ügyben azzal is gyanúsítják a
2007. október 30. kedd 13:17 - Hírextra

A vádirat szerint a 2003 októberétől a büntetés-végrehajtásnál dolgozó 28 éves férfi törzsőrmesteri rangban körletfelügyelői feladatokat látott el a Szegedi Fegyház és Börtönben. 2007. augusztus 7-én reggel kellett volna fölvennie a szolgálatot, de nem jelent meg dolgozni, elöljárói megpróbálták telefonon, majd személyesen értesíteni, de ez nem vezetett eredményre.

Az ügyész elmondta, a férfi a gyanú szerint az előző éjszaka súlyos életelleni bűncselekményt követett el, s hogy az azt követő eljárás alól kivonja magát ismeretlen helyre távozott. A rendőrség augusztus 11-én a késő esti órákban fogta el a férfit.

A vádlott részben vallotta magát bűnösnek. Vallomása szerint a szolgálat augusztus 5-i leadásakor fel sem merült benne, hogy két nap múlva nem megy vissza dolgozni. Másnap délután elment barátnőjéhez, akivel 2004 vége óta együtt élt, de két héttel korábban elköltözött tőle. Vacsorát készítettek, beszélgettek, majd a férfi - féltékenysége miatt - feszült állapota került, s azt fontolgatta, kárt tesz magában vagy öngyilkos lesz. A lány kérte menjen haza, mert fáradt. A férfi az ezt követő eseményekre nem emlékszik, csupán arra, hogy később egy véres kést szorongatva járkál a lakásban, ahol látja földön fekvő barátnőjét és egy vértócsát.

A férfi elmondása szerint előbb gyalog, majd gépkocsijával céltalanul elindult, Kiskunfélegyházára hajtott, majd Csongrádra, ahol augusztus 8-án egy ifjúsági szállóban vett ki szobát. Innen egészen augusztus 11-i elfogásáig szinte ki sem mozdult. Menekülését nem a szökés szándéka vezette, pusztán gondolkodni kívánt arról, mi vezethetett a tragédiához. Bujkálása során többször próbált öngyilkosságot elkövetni.

A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik, s a bíróság várhatóan az elmeszakértői vizsgálat elkészülte után hoz ítéletet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását