2024. március 29. - Auguszta

Megverték és kirabolták az idős nénit

Bántalmaztak és kiraboltak egy idős asszonyt Zalakomárban, az esetet a háziorvos jelentette a körzeti megbízottnak - közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2007. október 29. hétfő 15:37 - Hírextra
Csizmazia Péter az eset körülményeiről elmondta: vasárnap este két fiatalember kopogott be az egyedül élő asszonyhoz. Az ajtónyitás után a két fiatal belökte őt a házba, ahol bántalmazták és az értékeit követelték.

A támadók mindössze egy rádiós magnót, gyertyát és édességet tudtak magukkal vinni. Az asszony a bántalmazás miatt súlyos sérüléseket szenvedett.

A történtekről hétfőn reggel az idős nőt meglátogató háziorvos tett bejelentést a körzeti megbízottnál. A rendőrök egy órán belül elfogták a rablással gyanúsított két fiatalt, egy zalakomári testvérpárt.

A 16 illetve 18 éves fiúktól a házkutatás során lefoglalták a rablásból származó, nagyjából ötezer forint értékű tárgyakat is.

Az őrizetbe vett fiatalok ellen korábban többrendbeli lopás, illetve betöréses lopás miatt már indult és jelenleg is folyik eljárás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását