2024. április 18. - Andrea, Ilma

Drága hajfürt

Százezer dollárért kelt el egy árverésen csütörtökön Ernesto "Che" Guevara hajfürtje.
2007. október 26. péntek 08:10 - Hírextra

A vásárló egy Houston környéki könyvesbolt tulajdonosa, aki szerint Guevara a "XX. század egyik legnagyobb forradalmára" volt.

A 61 éves Bill Butler volt az egyetlen ajánlattevő és a kikiáltási áron kapta meg a 8 centiméter hosszú hajfürtöt. Butler, aki telefonon licitált, közölte: az 1960-as évek tárgyi emlékeinek gyűjtője, és a hajfürt jól illik majd a gyűjteményébe.

"Írásainak nagy része még ma is érvényes" - mondta Butler a Heritage Auction Gallery alkalmazottjának a tranzakció után.

A dallasi árverési házat rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védték, miután több fenyegetés kaptak. Kelly Norwine, a Heritage szóvivője elmondta, hogy "a baloldali bloggereket" felháborította, hogy a cég Guevara halálából akar hasznot húzni.

Az akció ellen tiltakozott mások mellett Aleide March, "Che" özvegye is.
Norwine közölte: nem végeztek el orvos szakértői vizsgálatot a hajfürtön, miután tartottak a teszt rongáló hatásától. Mint mondta, a cég megbízott a hitelességében.

A hajfürtöt egy volt CIA-ügynök bocsátotta árverésre, aki 40 évvel ezelőtt részt vett a forradalmár tőrbe csalásában, majd kivégzésében. Gustavo Villoldo, az amerikai titkosszolgálat egykori, kubai származású embere állítása szerint azért vette magához "Che" fürtjeit és ujjlenyomatát, hogy bizonyítsa feletteseinek: teljesítette küldetését.

Ernesto "Che" Guevarát 1967. október 8-án fogták el a bolíviai La Higuerában, majd másnap kivégezték. Holttestét 1997-ben találták meg egy bolíviai tábornok vallomása nyomán, ezután Kubába szállították és Santa Clarában díszsírhelyen temették el.

Az újratemetés előtt Kubában nem végeztek DNS-vizsgálatot. Villoldo és több szakértő is azt állítja, hogy a holttest továbbra is Bolíviában van.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását