Bűnügy

Megzsarolták a prostival szórakozó férfit

Zsarolás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy férfit Nyíregyházán, aki társával százezer forintot követelt egy autóstól - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság. A zsarolók azzal védekeznek, hogy a férfi korábban megerőszakolt egy lányt.

A két férfi szombat este ugrott be az autós kocsijába, amikor az éppen egy prostituáltat tett ki járművéből, s egyikük késsel megfenyegette, hogy megölik, mert – állításuk szerint – korábban megerőszakolt egy lányt.

A rémült autóstól százezer forintot követeltek, aki el is hajtott a pénzért, majd értesítette a rendőrséget.

A zsarolóknak sikerült elmenekülni, de a rendőrök később feltartóztatták őket, s egyiküket őrizetbe is vették, a másik szabadlábon védekezik.

A zsarolók által említett nemi erőszak megtörténtét a nyomozók még vizsgálják, a megfenyegetett férfi elmondása szerint abban az időpontban nem tartózkodott a városban.

Forrás: hirado.hu

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.