2024. március 29. - Auguszta

Európai keretből is jutott Zuschlagéknak

Európai keretből is jutott a Zuschlag-ügyben az ügyészség által vizsgált alapítványok egy részének. A Népszabadság információi szerint az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből majdnem húszmillió forintot kapott az alapít
2007. október 19. péntek 08:09 - Hírextra

Az uniós program pénzeit az ifjúsági ügyekért felelős miniszter hozta. A program 2000-es indulásától Deutsch Tamás, majd Jánosi György, Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga voltak a döntésekért felelősek, a pályázatokat az ifjúsági tárca háttérintézményénél, a Mobilitásnál értékelték. Az uniós pályázat célja egyébként a fiatalokat arra nevelni, hogy egymást jobban megismerjék és elfogadják.

Szalay Ferenc, fideszes országgyűlési képviselő már másfél éve feltételezte, hogy az alapítványi hálózat ifjúsági célú uniós pénzekre is ráhajtott. A politikus akkor három helyről kért dokumentumokat, de nem sikerült bizonyítékot szereznie - mondta a lapnak a képviselő.

Göncz Kinga, akkori tárcavezető a politikusnak írt válaszából kiderült, hogy a most előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferenc vezette Hoppá Egyesület a 2002-es kormányváltás után, de 2001-ben is kapott uniós pénzeket. Az Y-Generáció, a Biztos Pont, az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány és a Fiatal Városért Egyesületnek is jutott az uniós keretből. Utóbbi egyesület uniós pénzekkel kapcsolatos iratait a lap értesülései szerint lefoglalta az ügyészség.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását