2024. április 19. - Emma

Minisztériumi jogsértés

Minisztériumi, a tárca egyik államtitkára által elkövetett jogsértést feltételez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) egy újfehértói állami földeladási ügyben - ezt csütörtökön mondta el a szervezet igazgatója egy nyíregyházi sajt
2007. október 18. csütörtök 15:24 - Hírextra

"A MAGOSZ birtokába jutott ügyirat szerint az államtitkár földbirtok-politikai irányelvekre hivatkozva felülvizsgált egy újfehértói állami földeladási pályázatot, konzultált a terület földhasználójával, a nyíregyházi Agro-City Mezőgazdasági Zrt. képviselőivel és érvénytelenítette a pályázati eljárást" - közölte Budai Gyula.

Hangsúlyozta: ehhez az államtitkárnak nem volt joga, ráadásul erről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szűk körű vezetői értekezlete is tudott. Megerősítette a döntést, hogy az Agro-Cityt maradhasson a föld művelője, szemben a területet megvásárolni szándékozó újfehértói családi gazdálkodóval.

Budai Gyula át is adta az újságíróknak - a szerinte - állításait bizonyító levél-részlet fénymásolatát, de azt nem volt hajlandó elárulni, hogy a dokumentum kitől jutott a MAGOSZ-hoz.
Kijelentette: felszólítják a földművelésügyi minisztert soron kívüli vizsgálat lefolytatására, hozza nyilvánosságra az érintett államtitkár nevét, továbbá a szűk körű vezetői értekezlet résztvevőinek névsorát.

Megjegyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a MAGOSZ hozza nyilvánosságra a neveket, s követeli majd az érintett államtitkár azonnali eltávolítását.

A MAGOSZ szövetségi igazgatójának véleménye szerint le kell mondania az üggyel kapcsolatban Demendi Lászlónak, az MSZP szabolcsi országgyűlési képviselőjének is, mivel választókerületében ez már a harmadik korrupciógyanús földügylet. A sajtótájékoztatón részt vett Tilki Attila, a Fidesz szabolcsi elnöke, országgyűlési képviselője, aki szerint "egy országgyűlési képviselőnek tudnia kell mi történik a körzetében, s ha nem tudja, akkor azért kell távoznia".

Budai Gyula az érintett újfehértói földügyletről azt a tájékoztatást adta, hogy az állami földet a legkedvezőbb ajánlatot tett Szolnoki Ferenc családi gazdálkodó vásárolhatta volna meg, erről a Nemzeti Földkezelő Szervezet levélben értesítette.

A vevő a meghirdetett 295 ezer forint hektáronkénti árral szemben 620 ezer forintot ajánlott, az előleget, 10 millió forintot be is fizette már a 200 hektárra, amikor utólag - a MAGOSZ szerint törvénytelenül - érvénytelenítették a korábban véglegesített pályázati eljárást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását