Belföld
A művelődési házban tanítanak
A művelődési házban tanítanak Tordason a szerdai iskolatűz után, megvárva amíg. Befejeződik az általános iskola épületében a takarítás, a festés és a megrongálódott helyiségek felújítása - mondta el a polgármester csütörtökön az MTI-nek.
Juhász Csaba tájékoztatása szerint a tűz – eddig ismeretlen okból – az egyik szertárban keletkezett, ahol könyveket, tankönyveket, régi dolgozatokat tartottak. Onnan terjedt át a mellette levő tanteremre.
A szertár kiégett, a mellette levő tanterem is erősen megrongálódott, egy másik osztálytermet, valamint a folyosót és az aulát pedig a füst szennyezte be. A keletkezett kár mértékéről még nincs pontos adat, a kárszakértő csütörtökre jelezte az érkezését.
Az épület takarítása már megkezdődött, s amint megtörténik a kár felmérése, hozzálátnak a felújításhoz is.
A tűzeset hírére megmozdult az 1800 lelkes település: vállalkozók, szülők ajánlották fel, hogy segítenek a takarításban, a felújításban.
Az önkormányzat a helyreállításhoz segítséget kért a Fejér Megyei Önkormányzattól, és a területfejlesztési tanácstól, a jelenleg húszmillió forintos hiánnyal küzdő, évi 260 millió forintos költségvetésből gazdálkodó település ugyanis saját erőből nem tudja elvégezni a felújítást.
Az iskolaépületben szerdán délelőtt keletkezett a tűz, az épületet gyorsan kiürítették, senki nem sérült meg.
Forrás: MTI