2024. április 19. - Emma

Elkapták a részeges rongálókat

Öt ember vettek őrizetbe Franciaországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra Párizsban betörtek a d'Orsay (dorszé) múzeumba, és megrongáltak egy Monet (moné) képet - jelentette be a francia kulturális miniszter, Christine Albanel.
2007. október 10. szerda 08:54 - Hírextra

Nyomozói körökből származó információk szerint a négy férfiből és egy nőből álló vandál banda egyik tagja beismerte, hogy részegek voltak, amikor bementek a múzeumba és kilyukasztották a műalkotást.

A kulturális miniszter közlése szerint az ötfős banda egyike ismerte a járást, és ő juttatta be a többieket a múzeumba. A riasztó azonban megszólalt, a vandálok ekkor kirohantak, de közben belecsaptak a Argeneuil-i híd (árzsantöj) című festménybe, amely 10 centi hosszan kiszakadt.

Szombaton este tartották Párizsban a Fehér Éjszaka kulturális fesztivált, az utcákon több mint egy millió ember hömpölygött a koncertek és kiállítások között. Ugyanazon az éjszakán a Franciaországban rendezett rögbi világbajnokságon a hazai csapat meglepetés győzelmet aratott Új-Zéland, a siker után a szurkolók nagy ünneplésbe kezdtek.

A Musée d'Orsay-t 1986-ban nyitották meg Párizs szívében. Eredetileg ez volt a Gare d'Orsay (Gár dorszé), az orsay-i pályaudvar. Ebben a múzeumban van a leggazdagabb 19. század végi - 20. század eleji francia gyűjtemény.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását