Belföld

Új épületbe költöztek

A budapesti Szent Imre Kórház területén belül, de új épületbe költözött a vesebetegek kezelését szolgáló dialízis-centrum; a központot Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Ludwig-Georg Braun, a B. Braun Melsungen Ag. igazgató tanácsának elnöke avatta f

Az egészségügyi tárca vezetője köszöntőjében nagy eredménynek nevezte, hogy a dialízis-kezelések területén megjelent a magántőke, amely tőke előnyt hozott a betegeknek, az orvos-szakmának és a biztosítónak.

A B. Braun Avitum Hungary Zrt. – a német B. Braun cégcsoport leányvállalataként – tizennyolc évvel ezelőtt nyitotta meg a Szent Imre Kórház területén működő dialízis-központját magánbefektetőként, ahol a kor követelményeinek megfelelő ellátást kaptak a betegek társadalombiztosítási finanszírozásban – mondta Horn Péter, a B. Braun Avitum Zrt. vezérigazgatója.

Ludwig-Georg Braun ünnepi beszédében elmondta: 2003-ban vállaltak kötelezettséget arra, hogy a betegek gyógyításán kívül továbbképzési lehetőséget biztosítanak a szakorvosoknak, nővéreknek, így az épületen belül helyet kapott az Aesculap Akadémia is.

A helyszínen kiosztott tájékoztatóból kiderült, a cég 1991-ben kezdte meg országos hálózata kiépítését, így mára az ország tizennyolc pontján működtet dialízis-központot. A hálózat kiépítésére az elmúlt 18 évben 24 millió eurót fordítottak.

A központban 137 beteget kezelnek, a most felavatott épület két szintjén 36 krónikus és négy akut kezelőággyal fogadják a kezelésre járókat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.