Hazudik-e a hazugságvizsgáló?

Milyen jeleket értékel az alkalmazott szerkezet, s az azokból levont következtetéseket mennyire lehet komolyan venni?

A hazugság az emberi magatartás sajátos velejárója. A pszichológiai kutatások alátámasztják, hogy valóban: átlagosan és naponta két-három esetben nem mondunk igazat. Angol viselkedéskutatók szerint már hathónapos kortól kezdenek a gyermekek is füllenteni. Az indokok nagyon különbözőek: a kegyes hazugságtól kezdve az érdekek védelmezéséig, a gyengeségeink leleplezésétől való félelemtől a beteges hazudozásig széles a skála.

A hazugság kockázata, hogy az igazság kiderül. Ezért szól a régi latin közmondás: "mendacem oportet esse memorem", azaz aki hazudik, legyen jó emlékezőtehetsége.

Az igazság felderítése a bűncselekmények esetén múlhatatlanul fontos, ezért ősidők óta alkalmazzák a különféle vallatási módszereket. A brutális kínzási eszközöktől a kifinomult vizsgálati eljárásokig széles körben mozognak az igazság kiderítésének módozatai. Korunkban a kriminalisztika, a kriminálpszichológia tudományos alapelvekre épülő eszközökkel is fellép a bűncselekmények kiderítése céljából. Ezek a vizsgálatok jórészt arra az elvre épülnek, amit a híres viselkedéskutató, Desmond Morris fogalmazott meg: "Hazudni csak szavakkal tud az ember, de egész testével aligha."

Hazugság esetén különböző, akaratunktól független élettani kísérő jelenségek lépnek fel. Ilyen például az izzadás, a vérnyomásváltozás, a pulzusszám emelkedése, a légzés szaporasága. Tapasztalati síkon már a régi kínaiak is felsorolnak ilyen megnyilvánulásokat. Ezért alkalmazták vallatásoknál, hogy a gyanúsítottnak rizsport kellett a szájába vennie, ha szárazon köpte ki, megállapították: hazudott. Az eljárás azon az egyszerű megfigyelésen alapult, hogy az izgalomtól az embernek kiszárad a szája.

A XX. században felismerték, hogy a vallatáskor fellépő izgalomnak megfelelően változó bioelektromos jeleket regisztrálni is lehet. Az USA-ban 1920-as évektől a katonaságnál, a rendőrségnél és pszichológiai vizsgálatokban műszert is alkalmaztak. Ekkor fedezték fel az úgynevezett poligráfot, amelynek lényege, hogy a vizsgálati személyre, a test több részén – tenyerén, mellkasán, – olyan elektródokat helyeztek el, amelyek érzékelik az izgalomnak megfelelően változó bioelektromos jeleket. Ezeket az adatokat egy írószerkezet – gráf – rögzíti. A legismertebb a galvanikus bőr reflexeket rögzítő GRB, amely mint utaltunk rá az izzadtság fokozott kiváltódását mutatta ki. Működésének alapja, hogy az adott bűncselekménnyel összefüggő szavakra miként reagál a gyanúsított. A szöveget úgy állítják össze, hogy abban a közömbös szavak mellett, a bűncselekményekkel kapcsolatos frekventált kifejezések is szerepeljenek. Ez utóbbiakra a páciens várhatóan fokozott izzadással reagál. Ám hibaforrás az, hogy a gyanúsított – noha esetleg ártatlan – ismeri a vádat és a kritikus szövegre ugyanúgy reagál, mint a valódi elkövető.

 A hatvanas évektől – elsősorban a kémelhárításnál – a poligráfnál egyszerűbb készülékeket kezdtek alkalmazni. A beszélő ember hangjában az izgalom hatására kimutathatók rezgésváltozások, amiket felerősítenek és rögzítenek. Az Amerikai Egyesült Államokban az említett készüléket a vállalatok személyzeti és rendészeti osztályain is kezdték alkalmazni a dolgozók munkahelyi lopásainak felderítése céljából.

A bűnüldöző szervek tapasztalatai igazolják, amit a pszichológiai kutatások is alátámasztanak, hogy e készülékek bármelyikének a megbízhatóságát legfeljebb 60 százalékosra tarthatjuk. Legalább három olyan tényezőt kell tekintetbe venni, ami a vizsgálat biztonságát befolyásolja. Ezek lehetnek: az adott személy túlérzékenysége, félelme a technika csalhatatlanságától és attól való rettegése, hogy olyan dolgok derülnek ki, amik a magánéletére vonatkoznak, például a homoszexualitásuk. Ezt is figyelembe véve azonban a hazugságvizsgáló készülékek, más eljárásokkal kombinálva a bűncselekmények feltárásában segíthetik az igazság kiderítését. Azonban az is tény, hogy önmagukban nem lehet perdöntő szerepük. dr. Takács Ilona.