Gazdaság / HR
Sokkoló áramárak
Szinte elviselhetetlen mértékű áramáremelés vár a kis- és középvállalkozási szektorra, illetve az intézményekre, ha a kormány jelenlegi terveivel megegyezően jövőre már tisztán piaci alapon kell áramot vásárolniuk - írta a keddi Magyar Nemzet.
A lap állítása szerint olyan számításokhoz jutott hozzá, amelyek a regionális árampiaci adatok alapján konkrétan megmutatják, hogy a versenypiacra kényszerülő kisebb gazdasági szervezeteknek, illetve intézményeknek mennyivel nő majd a tarifája, ha a kormány valóban teljesen kivonul az árszabályozásból. A számok – mint írják – "mellbevágóak": az intézményi és a vállalkozói kör számára átlagosan harminc százalék felett drágul majd a villany.
A lapnak nyilatkozva Boross Norbert, az Elmű és az Émász kommunikációs igazgatója elmondja: a régió piaci árait a forráshiánnyal küzdő balkáni térség határozza meg, ahol szavai szerint kis túlzással "bármennyit megadnak az áramért".
Az új villanytörvény alapján a Magyar Villamos Műveknek (MVM) október végéig árverésen kell felkínálnia lekötött kapacitásait, s mivel az aukción nem csak hazai szereplők indulnak, "nyilvánvaló", hogy a magyar árszint is a balkánihoz igazodik majd – olvasható a cikkben.
Boross Norbert szerint ha ez bekövetkezik, akkor valóban lehetséges a harminc-negyven százalékos áremelkedés – írta a Magyar Nemzet.
Forrás: MTI