Kultúra

Pulyák és lurkók lövik ki nyilaikat

A Boldogkő Várvédő Íjász Egyesület immáron kilencedik alkalommal rendezi meg az abaúji vár Oroszlánszikla nevű szirtje tövében történelmi íjászversenyét, amelynek keretében az érdeklődők öt kategóriában mérhetik össze az ügyességüket.

Az eddig kialakult hagyományoknak megfelelően a szeptember 22-én, szombaton 10 órakor kezdődő versenyre csak azok nevezhetnek, akik úgynevezett sztyeppei merev szarvú tradicionális íjjal és favesszővel rendelkeznek. Nevezni már 8 órától lehet, a helyszínen – tudatták az MTI-vel a szervezők.

A versenyzők tízéves korig a pulya, 14 éves korig a lurkó kategóriában indulhatnak. Számukra a nevezés díjtalan. Az ifjú harcos vagy harcosnő kategóriában azok indulhatnak, akik 18 évnél fiatalabbak. Nekik 500 forint nevezési díjat kell fizetniük, az e fölötti vitéz és tiszteletre méltó kategóriában indulóknak pedig 1500 forintot.

A nevezési díj azonban magában foglalja a várbelépőt és a jó minőségű célzóvizet is. Ismert, hogy a Hernádnak ezen a vidékén remek pálinkák készülnek, amelyet a boldogkői versenyzők is tesztelhetnek. A verseny során mindenkinek 18 feladatot kell leküzdeni, célonként három lövéssel. A találatokat igazlátók értékelik.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.