Nőjogi aktivista és kiváló sportoló volt a 110 éve született Nobel-díjas atomfizikus

Doktori értekezésének témája az édesanyja, Marie Curie által felfedezett polónium alfa-sugárzása volt. Ekkor mondta, hogy "egy zseni gyermekének lenni sem könnyű, de kettőének…" A Marie Curie Radiológiai Intézetben ismerte és szerette meg a nála három évvel fiatalabb Fréderic Joliot-t, akivel 1926-ban házasodtak össze. Férje felvette a Curie nevet is, hogy a tudományban oly jól csengő név ne tűnjön el.

A házaspár együtt kutatta a radioaktivitást, Irene a téma fizikai, férje a kémiai aspektusára összpontosított. Hajszál híján megtalálták a rég keresett neutront, de Chadwick megelőzte őket, nem sokkal később a pozitront, de ez a dicsőség meg Andersonnak jutott. 1934-ben az alumínium alfa részekkel való bombázásakor felfedezték a mesterséges radioaktivitást: megfigyelték, hogy egy polónium közelébe helyezett alumínium-lemez még akkor is bocsát ki radioaktív sugarakat, amikor a forrás polónium-lemez már nincs a közelben. A kémiai Nobel-díjat az "új elemek előállításának radioaktív kémiájában végzett munkájukért" 1935-ben kapták meg.

A radioaktivitás mesterséges formájának felfedezése és nukleáris reakcióval történő előállítása új korszakot nyitott. Mára ezernél is több radioaktív izotópot állítottak elő, szinte minden ismert elemből, amelyek meghatározó szerepet játszanak az orvostudományban, az iparban és a kutatásban.
Irene félénksége dacára fényes karriert futott be, 1936-ban a népfrontkormányban kutatási államtitkárrá nevezték ki, a következő évben a Sorbonne professzora lett. A II. világháború alatt férjével részt vettek az ellenállási mozgalomban, robbanószereket gyártottak laboratóriumukban a partizánoknak. A háború után megkapták a Becsületrendet, Irene a Rádium Intézet igazgatója lett, s részt vett a francia atomreaktor kifejlesztésében.

Politikai szerepvállalásuk a hidegháború éveiben, a Szovjetunió által támogatott békemozgalomban már vitatottabb. Férje – akit kommunista meggyőződése miatt később felmentettek a francia atomenergia-bizottság főbiztosi tisztségéből – 1951-ben a Béke Világtanács elnöke lett és megkapta a Sztálin-díjat is. Amikor Irene 1954-ben tagságért folyamodott az amerikai kémiai társaságban, ezt politikai nézeteire hivatkozva tagadták meg tőle. Irene harcolt a nők jogaiért, emellett kiváló sportoló, Franciaország egyik legjobb női síelője volt. Éppen megalapította az Orsay Atomfizikai Laboratóriumot, amikor 1956. március 17-én Párizsban meghalt, édesanyjához hasonlóan a radioaktivitás okozta leukémiában.