2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Életfogytiglan a kerekegyházi asszony gyilkosának

123 ezer forintért több mint egy tucat késszúrással gyilkolta meg egy kerekegyházi tanyán élő áldozatát az a kecskeméti férfi, akit jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden.
2007. szeptember 4. kedd 13:45 - Hírextra

Az ítélet szerint a korábban már többször büntetett Fekete László egy autómosóban dolgozott együtt Mátyus Róberttel, akitől megtudta, hogy egy kerekegyházi tanyán élő nő hamarosan két borjút fog értékesíteni 130 ezer forintért.

Az adásvétel január 26-án meg is történt. Három nap múltán Mátyus Róbert a tanyához fuvarozta társát, akit az épülettől távolabb tett ki. Fekete László egyedül, zsebében egy késsel, telefonálási lehetőséget kérve nyitott be az asszonyhoz. Miután telefonálást mímelt, rátámadt a nőre, és pénzt követelt tőle. Amikor a 43 éves nő csak háromezer forintot nyújtott át, a férfi megfenyegette: ha nem kap több pénzt, késsel fogja megszúrni.

A megtámadott nő megtagadta további pénz átadását, ezért a vádlott kétszer is megszúrta. A jajgató, segítségért kiáltozó asszony ekkor már 30 ezer forintot adott át, kijelentvén: több pénze nincs. A vádlott továbbra is követelőzött, majd amikor nem kapott pénzt, 13 alkalommal szúrt az asszony fejébe, nyakába, felsőtestébe, és a nő táskáját átkutatva még 90 ezer forintot vett el. Ezt követően a segítségért könyörgő sértettet megkötözte, magához vette mobiltelefonját, s elvágta a hálózatos telefon zsinórját, hogy áldozta ne tudjon segítséget hívni.

A súlyos sérüléseket szenvedett asszony tíz percen belül elhunyt, halálát elvérzés okozta. A bíróság ítéletében kimondta: a sértettnek a vádlott olyan testi és lelki gyötrelmet okozott, ami az emberi élet kioltásával általában együtt járó szenvedést meghaladta.

A bűncselekményt követően a vádlottak megosztoztak a pénzen. Az áldozat holttestét a halálát követő napon édesanyja és egy ismerőse fedezte fel.

A bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek Fekete Lászlót, ezért jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és kimondta, legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Mátyus Róbert rablás bűntettéért, mint felbujtó, és emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettért jogerősen négy év börtönbüntetést kapott.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását