2024. május 12. - Pongrác

A BKV menetrend-átalakítással biztosítja a forrást a béremelésre

A menetrendek átszerkesztésével tud forrást biztosítani a BKV Zrt. a béremelésre - mondta Regőczi Miklós, a társaság vezérigazgató-helyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn.
2007. szeptember 3. hétfő 10:17 - Hírextra
A munkáltató a holtidők felhasználásával, hatékonyságnöveléssel biztosítja a béremeléshez szükséges összeget - mondta a vezérigazgató azt követően, hogy a vállalat vezetése és a szakszervezetek hajnalban megállapodtak, s így elmarad a tömegközlekedési dolgozók keddre bejelentett sztrájkja a fővárosban.

A 2008. december 31-ig érvényes megállapodás értelmében a BKV dolgozói az idei évben egyszeri 12 ezer forintos jutalmat, illetve hatezer forintos törzsbérfejlesztést, jövőre pedig 7100 forintos törzsbérfejlesztést kapnak - ismertette a vezető.

Hozzátette: az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jövő évi ajánlása után pedig "annak a felső plafonját automatikusan egész évre kiterjedően átlagban megkapja minden dolgozó".

Regőczi Miklós szólt arról is, hogy folytatják az úgynevezett puha leépítést: január elseje óta 650 dolgozó választotta az előnyugdíjat, és az augusztus 1-jétől érvényes új struktúra miatt további 150 munkavállalót kénytelenek elbocsátani.

A BKV Zrt. a béremelés ellenére képes tartani az idei üzleti évre vállalt, és a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott 15 milliárd forintos hiányt - mondta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette, hogy jövőre a hiányt "néhány milliárddal" tovább csökkentik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem érinti a BKV fennálló, 74 milliárd forintos adósságállományát, annak "állami kezelése szükséges".

Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége (VTDSZSZ) alelnöke a műsorban a hétfőre virradóra született egyezségről szólva elmondta: "lényegében félúton találkoztak az álláspontok, és így sikerült megállapodni".

A BKV vezetősége és a szakszervezetek képviselői július 2-a óta folytattak tárgyalásokat az idei bérfejlesztésről. A vállalat az év elején személyenként és havonta 15 ezer forintos béremelésben állapodott meg a szakszervezetekkel, de Antal Attila vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy fél év múlva újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Miután a BKV Zrt. menedzsmentje a második félévre is személyenként és havonta átlagosan 15 ezer forintos bérfejlesztést ajánlott, a szakszervezetek ezt elutasították.

Többhetes tárgyalás után végül hétfőn hajnali egy órakor írták alá a megállapodás a munkáltató és a szakszervezetek képviselői.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását