Három hónap alatt bontják el a 450 tonás acélszerkezetet
Kedden megkezdték a református egyházhoz tavaly visszakerült egyetemi templom 450 tonnás belső acélszerkezetének bontását Debrecenben. A 3 szintes fémváz lebontása 3 hónapig tart majd. Egy szintet egy hónap alatt tudnak a munkások szétszedni.
2007. július 4. szerda 09:38 - Hírextra
Németországból egy speciális munkagép is érkezik majd, hogy az acélgerendák bontás közben nehogy átszakítsák a födémet - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Vári Attila a Tiszántúli Református Egyházkerület műszaki koordinátora.
Az 1942-ben épített templomot 1966-ban államosították Itt működött az egyetemi könyvtár hírlapolvasója, folyóirattára és a számítógépközpontja. 40 év után, tavaly került vissza a református egyház tulajdonába. Most egy multifunkcionális épületet akarnak kialakítani, ahol az istentiszteleteken kívül, akár színházi előadásokat, konferenciákat is tarthatnak majd.