2024. május 7. - Gizella

Rock and Rollosok versengenek

Rock and Roll World Masters táncversenyt rendeznek szombaton Székesfehérváron; a világversenyre 13 országból mintegy 150 páros érkezik - közölte a verseny rendezője.
2007. április 26. csütörtök 12:22 - Hírextra
A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a veszprémi Anakonda Rock and Roll Club szervezésében Székesfehérváron ezúttal másodszor rendezik meg a világversenyt. A rendezés jogát a tavalyi verseny színvonalas lebonyolításának elismeréseként nyerte el ismét Székesfehérvár.

A rendezvény főszervezője, Szakál Attila nem ismeretlen az a Rock and Roll Masters táncversenyek részvevői előtt: versenyzőként, koreográfusként és edzőként, majd zsűritagként, illetve vezető bíróként százharminc világversenyen vett részt, s így sokrétű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Mint elmondta, tervezi egy tánc Európa-bajnokság megrendezését is.

A rock and roll az 1950-es években terjedt el, s belőle fejlődött ki az akrobatikus rock and roll, az a látványdinamikus táncsport, amely az akrobatákéhoz hasonló ügyességét és erőt követel a művelőitől. Tánc közben a páros férfi tagjai nem egyszer a válluk fölött hat méter magasra is feldobják partnerüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását