2025. december 28. - Kamilla

Egy vasárnap este Vonda Sheparddal a Millenárison

Április 29-én este nyolctól a Millenárison lép fel Vonda Shepard, akit itthon elsősorban az Ally McBeal sorozatból ismerhetünk. Ő zenélt és énekelt abban a bárban, ahol a szereplők munka után rendszeresen lazítottak.
2007. április 18. szerda 18:51 - Hírextra
Igazán igényes, kifinomult, minőségi zenét játszik, és emellett fantasztikusan énekel. Pillanat alatt megtölt élettel és hangulattal bármilyen típusú koncerttermet, legyen az egy bár, egy klub, avagy színházterem.

Vonda Shepard 1963-ban New York-ban született, de nagyon fiatal volt, amikor családjával Kaliforniába költöztek. Egészen kis korától zongorázott, később emellett számos koncerten vokálozott. Amikor háttér zenészként, illetve énekesként kellő rutint szerzett, elkezdett saját egyéni zenei munkásságára koncentrálni.

1987-ben volt az első slágerlistás dala a „Can’t We Try”, egy duett Dan Hill-lel, 1989-ben viszont megjelent első, a nevét viselő albuma.Már a harmadik szólólemezén is túl volt, amikor egyszer csak felfigyelt rá David E. Kelly, az Ally McBeal sorozatok producere, és leszerződtette a sorozat filmzenéjére. A szerződés ideje alatt két teljes filmzenealbumot készített el, és további két Ally McBeal válogatáslemezt. Az Ally McBeal-es dalok általában régi slágerek voltak, amelyeket Vonda a sorozat címszereplőjének életéhez igazítva új szöveggel látott el, és zeneileg is átdolgozta őket. A sorozat ideje alatt még két stúdióalbumot is kiadott.

Az Ally McBeal-ben betöltött szerepe nem korlátozódott arra, hogy az egyes epizódokban felbukkant a figurája, hanem a sorozat zenei munkálatainak nagy részét is magára vállalta, kvázi zenei producerként dolgozott. Vonda munkájának 90%-a színfalak mögött zajlott, neki köszönhetően kerültek a sztárvendégek is a sorozatba, mint Gladys Knight, Sting, Robert Downey Jr., Al Green, Randy Newman, Barry Manilow, Chubby Checker. Az ötéves együttműködés alatt több mint 500 dalt vettek fel.

A sorozat dalaival Vonda két Golden Globe, két Emmy, két ún. Screen Actor’s Guild és egy Billboard díjat nyert, ez utóbbit a ’minden idők legnagyobb példányszámban eladott TV- sorozat zenéje’ státuszért, amelynek rekordját jelen pillanatban is tartja. Időközben feleségül ment Mitchell Froom zenei producerhez, és fiuknak a budapesti koncert előtt pár nappal lesz az egyéves születésnapja. Zeneileg legkülönlegesebb és leggazdagabb albuma a By 7:30, amelynek férje volt a producere.

Albumai:

Vonda Shepard (1989)

The Radical Light (1992)

It’s Good, Eve (1996)

Songs From Ally McBeal (1998)

By 7:30 (1999)

Heart And Soul – New Songs From Ally McBeal (1999)

Chinatown (2002)

Live: A Retrospective (2005)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását